Szomorú, hogy a gondolkodásra nincs igény

2015. november 06. 11:10

Ez a film a ma Magyarországáról szól. Egy olyan országról, ahol az emberek demagógiák mögé bújva érzik biztonságban magukat, és ahol szép lassan elfelejtünk gondolkozni. Interjú.

2015. november 06. 11:10
Goda Krisztina
Index
Az Index kritikáját is olvastad, gondolom: a témafelvetését és a kivitelezését dicsértük ugyan, de hiányoltuk a bátorságát és a témára való reflexivitást, a gondolatot. Mi a véleményed erről, szeretnél erre reagálni?

Ezt a filmet azért nem nevezném biztonsági játéknak. Nem bátor akartam lenni, elsősorban egy történetet szerettem volna elmesélni. A kritikák gyakran olyasmiket kérnek számon a filmeken, ami az alkotóknak soha nem is volt céljuk. Ez egy feszült, fordulatos, akciójelenetekkel dúsított drámai történet, ami egy aktuális élethelyzetből indul ki.  Nem akarok konkrétan az Index kritikára reagálni, de volt pár visszatérő dolog, amire igen. Sokan problémának tartották, hogy a filmben nem nevezünk meg konkrét pártokat, személyeket, etnikumot vagy az egyesületet. Ez egy stiláris döntés volt, mert nem akartuk, hogy a film politikai csatározások eszköze legyen, ráadásul valóban fiktív személyek és szervezetek szerepelnek benne, de azt is elég nyilvánvalóvá tettük, hogy ez a film a ma Magyarországáról szól. Egy olyan országról, ahol az emberek demagógiák mögé bújva érzik biztonságban magukat, és ahol szép lassan elfelejtünk gondolkozni. Elfelejtjük a határokat jó és rossz között, igazság és igazságtalanság között.

Igen, azt sokszor nyilatkoztátok, hogy ez nem egy gárdafilm, hogy a filmed nem ennyire konkrét és közvetlen. Mégis, a filmed egyfajta kiegyensúlyozott semlegességgel áll hozzá a témájához. Szerinted mit fog gondolni erről a filmről egy Jobbik-szavazó?

A filmbeli egyesület megfeleltethető bármilyen szélsőséges szervezetnek, akár itthon, akár külföldön. Nem a Magyar Gárdáról szól, mert nem arról mintáztuk.
 
A Veszettek egy nagyon kiábrándult, szomorú, lehangoló film a mai magyar állapotokról. Ez a te kiábrándultságod, a te szomorúságod?
 
Ez inkább egy felkiáltó jel, ami arra vonatkozik, hogy mibe csúszhatunk bele észrevétlenül, ha hagyjuk, hogy a csordaszellem sodorjon minket bele valami visszafordíthatatlanba. Az én szomorúságom inkább az, hogy pont erre a gondolkodásra nincs igény. Amúgy én inkább a feszült, fordulatos és drámai szavakkal jellemezném a filmet. Volt, aki azt mondta, úgy izgult, hogy a körmével felsebezte a tenyerét. Én ezt a hatást szerettem volna elérni. 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2017. február 19. 13:50
420 millió forint támogatásban részesült a "Magyar" Nemzeti Filmalaptól. Neked készült, a te pénzedből. Te is fizetted: az adódból. A "nemzeti" film alap vajon melyik nemzet érdekét képviseli? Ki is osztja szét ezt a pénzt? A terminátorgyáros andi vajna. Jó reggelt. Oszt jó napot.
választópolgár
2017. február 19. 13:50
Egyébként milyen abszurd hogy ha a meg nem értett zseni, "művész", (milyen kifejező a magyar nyelv: ami MŰ az VÉSZ) önmegvalósítja magát és a nézőket nem érdekli, sőt tüntetően tartózkodnak a propaganda és a hülyének nézés ellen, egy élethelyzetet kiragadva a VALÓSÁG minden vetületéből, kontraproduktívan szigorúan egy oldalról próbál bemutatni ezzel tematizálni, akkor is a közönség a hibás. Innentől már csak egy lépés hogy azt mondják: ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ők szeretnék,akkor le kell váltani a népet.
Toledo
2016. március 01. 00:31
Elegem van az ilyen hazug judeolibsi filmekből! A magyar állam pedig ne legyen már olyan bárgyú, hogy adófizetői pénzekből,- holo, buzi,meg normális magyar identitású fiatalokat szélsőségesnek, fasisztának, nácinak, sugalmazó,- félre magyarázó, mételyező,a pofonfát egyre jobban rázó idegenség magyarellenes agymosó tevékenységét finanszírozza.
Vlagyimir Iljics
2016. március 01. 00:31
Mi a probléma? Ez egy ilyen nemzet. Szembe kell néznünk a tényekkel, nekünk gondolkodó, elenyésző kisebbségnek, hogy a túlnyomó többség itt agyhalott idióta zombi birka.. igen, itt nincs igény a gondolkodásra... Van ilyen is, kell ilyen is.. a bébit sem bántod ha bekakil, a kutyát sem, ha odakakil nemde? Pedig kellemetlen, undorító, mégsem haragszol rá. Hát akkor a magyarral mi a baj? Ezen az általános értelmi szinten van. El kell fogadni, hogy állati szinten vegetáló agyhalott idióta birkanép a magyar.. ez van.. vagy megszoksz vagy megszöksz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!