Izlandon több a levegő, mint Magyarországon

2016. január 28. 10:26

Elképesztő látni, ahogy a jelenlegi politikai elitnek néhány év alatt sikerült valóságos kulturális ground zeróvá változtatnia az ország közvéleményét.

2016. január 28. 10:26
Dunajcsik Mátyás
Origo

„Elismert állást hagytál ott azért, hogy Izlandon jóformán a nulláról kezdj építkezni. Úgy látom, akkor vonultál ki a magyar kulturális életből, amikor éppen beérkeztél íróként és szerkesztőként. Mi vonzott a híresen rossz időjárással megáldott szigetországba?

Akkor vonultam ki, amikor azt láttam, hogy innentől már csak ugyanazt tudnám csinálni még tíz-húsz évig, mint eddig, és közben semmi nem marad belőlem, amit a saját írásaimba tehetnék,a hazai állapotokba viszont szép lassan beleőrülök. De végtelenül fáradt is voltam: a Libri kiadói részlege alig pár év alatt lett Sárközy Bence és Halmos Ádám partizánakciójából az ország piacvezető kiadói csoportjává. Fantasztikus volt részt venni ebben a folyamatban, ami sikeresen mozdította ki a magyar könyvpiacot a korábbi langyos unalomból, de közben tíz-tizenöt évet öregedtem is. 2013-ban az első komolyabb túlterheléses összeomlásom után megpályáztam egy három hónapos írói ösztöndíjat Izlandra, és a nyarat fizetés nélküli szabadságon kint töltöttem. Tulajdonképpen hazataláltam, hirtelen újra lélegezni tudtam. Több volt a levegő. Aztán még visszamentem egy évre a kiadóba, de lélekben már akkor Izlandon maradtam.

Milyen érzés a szigetország biztosította nyugalomból, távolságból Magyarországra tekinteni?

Mintha egy domb tetejéről néznéd, ahogy a szülőfaludat porig égetik.

Azt mondod, itthon talán beleőrülnél a hazai állapotokba. Mi zavar pontosan?

Szerintem ezt nem kell túlságosan magyarázni. Az ember hetente olvas két olyan hírt, aminek a hallatán rögtön csomagolna, ha nem vándorolt már volna ki eddig. Elképesztő látni, ahogy a jelenlegi politikai elitnek néhány év alatt sikerült valóságos kulturális ground zeróvá változtatnia az ország közvéleményét: olyan dolgokról vitatkozunk, olyan nézetek kecmeregnek elő a történelem szemétdombjáról, amik ellen már a századfordulón habzó szájjal tiltakozott a világ haladóbb fele – ehhez csak Ady Endre politikai publicisztikáit kell újraolvasni. A mai progresszívebb értelmiség pedig teljesen tehetetlenül nézi ezt, magára maradt és kétségbeesett Facebook-csoportként, aminek már semmilyen hatása nincs a szélesebb közbeszédre, még ha ezt ők maguk nem is mindig veszik észre. És ezt az öncsalást nagyban elősegíti, hogy manapság már nem a cenzúra a hatalom útja a véleménymonopóliumhoz, hanem a mennyiségi dezinformáció.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. január 29. 09:05
ruhesfidesz [Hozzászóló kiszűrése] 2016. január 29. 02:59 Szôrnyú állapotba kerult az ország a pszichiátriai beteg vezetése alatt." Hát ezt mondja nagyjából Fischer Iván, Alföldi Róbert, Heller Ágnes, Kulka György is...
ruhesfidesz
2016. január 29. 02:59
Ha Adyval példálóznak a fidesz romoblása ellen:->->->bingo, Ady a rossz. Ha a felvidéki magyarság ellen hozott Beneš dekrétumokkal példálóznak a Fico kormány menekultpolitikája ellene:--->igen, fidesz birka a felvidékieket húzza le. Fico a Bôlcs Vezér barátja, nem baj ha a magyarok ellensége. Szôrnyú állapotba kerult az ország a pszichiátriai beteg vezetése alatt.
1120
2016. január 28. 20:45
Jó helyen vagy te ott.
balbako_
2016. január 28. 17:34
Boldog ember Izlandon! Gratulálok, hogy meglelte a helyét hosszú, boldog életet kívánok neki ott! És, ha van jobbító elképzelése új hazájában mondja el, biztosan meg is fogadják, minket meg hagyjon békén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!