Közös politikai portált építünk lengyel, cseh és szlovák barátainkkal

2016. január 21. 08:52

A megújult PoliticalCritique.org révén a Kettős Mérce, három térségbeli, baloldali kezdeményezéssel közösen próbál hozzájárulni ahhoz, hogy ez megváltozzon.

2016. január 21. 08:52
Kettős Mérce
Kettős Mérce

Kelet- és Közép-Kelet Európa országai és társadalmai rengeteg hasonlósággal rendelkeznek, hasonló történelemmel, illetve hasonló társadalmi és szociális problémákkal. A régió országai közötti együttműködés mégis igen ritkán nyilvánul meg. Ennek nem pusztán a térség országaira oly jellemző nacionalizmus, nemzetállami bezárkózás és fel nem dolgozott történelmi traumák az okozói (bár, nyilván, ezek is komoly szerepet játszanak), hanem az is, hogy kevés az olyan fórum, amelyen a szomszédos társadalmak megpróbálják lefordítani és megérteni egymás problémáit, vagy pusztán követni egymás eseményeit, irányait. Hiányoznak a kölcsönös megértést szolgáló szolidaritás fórumai, hiányzik a szolidaritás infrastruktúrája. A megújult PoliticalCritique.org révén a Kettős Mérce, három térségbeli, baloldali kezdeményezéssel közösen próbál hozzájárulni ahhoz, hogy ez megváltozzon.

Mindez nem csak azért lenne fontos, mert milyen jó barátságban és megértésben élni, bezárkózás és ellenségeskedés helyett, hanem azért is, mert a világban elfoglalt hasonló pozícióikból adódóan ezeknek a társadalmaknak együtt kell működniük, ha élhetőbb és igazságosabb körülmények közt akarnak élni. Együtt kell működniük, ha nem két birodalom közötti katonai és titkosszolgálati szürke zóna akarnak lenni, melynek területére más országok exportálhatják saját törvénytelen gyakorlataikat. Együtt kell működniük, ha nem akarnak kibányászóteleppé válni egy globális gazdaságban, amelyben nagyvállalatok zsákmányolják ki a természetes erőforrásokat anélkül, hogy az adott társadalmaknak mérhető hasznot hagynának hátra. Együtt kell működniük, ha egy igazságosabb EU-t akarnak, amelynek jelenlegi szerkezete éppen hogy állandósítja a térség országainak perifériás kiszolgáltatottságát.

A hatékony cselekvés lehetősége és a társadalmak megváltoztatása lehetetlen anélkül, hogy intenzívebbé válnának a párbeszédek, kiépülnének a kölcsönös megismerés, megértés és szolidaritás infrastruktúrái.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. március 19. 22:31
Ki lesz a főmunkatárs, a csehszlovák kém? Édes faxom, ez annyira 'suck each other dick', hogy én pirulok bele.
Szúnyog
2016. január 25. 19:44
Vannak ott hasonlóan undorító görények?
Gullwing
2016. január 25. 19:44
A régi bevált módszer éled fel a baloldalon: az internacionalizmus. Amikor már egyedül idehaza nem megy a nemzetközi hasonszőrűek segítségét kérik. Megint előrébb való az ország határain túl élők szava, érdeke mint a határokon belül.
GregDzsi
2016. január 25. 19:39
Helyesen: "Közös politikai portált építünk lengyelországi, csehországi és szlovákiai barátainkkal" Nehéz elhinni, hogy aki ezekkel közösködik, az lengyel, cseh vagy szlovák volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!