A régi-új X-akták: Az igazság odaát van, ahol már rég nem érdekel senkit

„És persze nosztalgia az egész; már az első részbe erőlködve belehajigálnak minden címszavat, ami alapján egy negyven perces mozgókép X-aktáknak tűnik: plafonból lógó ceruzák, »az igazság odaát van«, összeesküvés, kísérletek, UFO általi emberrablások, Cigarettás ember, feszültség Mulder és Scully között. De az X-akták attól volt X-akták, hogy ezeket az elemeket átélhető történetekkel és érdekes karakterekkel kötötte össze. A plafonba állított ceruzák nem csak díszletként vagy poénként szolgáltak, rengeteget elmondtak Mulderről magáról – a karakterrajz még sok évad után, a végső mélyrepülések idején sem merült ki annyiban, hogy »ehh, leszarom« módon visszautalnak egy közönségkedvenc pillanatra. Ez így a fan service legocsmányabb, leglustább és félreértés ne essék, legkárosabb formája: hogy ti. nem kell sztorival meg karakterekkel törődni, elég, ha teleszórjuk a játékidőt utalásokkal, a néző meg elégedetten gratulálhat magának, hogy tudja, miről van szó.

Nem úszta meg a dolgot Mulder és Scully viszonya sem. Mivel a gyatra szappanopera-íróknak valamiért meggyőződésük, hogy párkapcsolatot nem lehet érdekesen, izgalmasan ábrázolni, vissza kellett rugdosni őket a »jó lenne, ha összejönnénk, de nem megy« állapotba. Megint csak köröznek egymás körül, megjegyzéseket tesznek, pillantásokat váltanak – de ezt már elnéztük korábban úgy nyolc évadon át. Jó lett volna végre látni, hogy mit kezdenek egymással, ha tényleg együtt vannak, és nem csak majdnem, és nem is csak névleg, körülmények által szétválasztva. Nem azért, hogy ezzel kielégítsék a szerelmük beteljesülésére vágyó rajongók igényeit, hanem azért, mert ez új lehetőségeket, irányokat adhatott volna a karaktereknek, új oldalukról mutathatta volna meg őket. Csak ahhoz ugye meg kellett volna írni a forgatókönyvet.”