A régi-új X-akták: Az igazság odaát van, ahol már rég nem érdekel senkit

2016. január 27. 12:51

Cirka huszonhárom év telt el az első és tizennégy év az utolsó epizód óta, nyolc év az utolsó mozifilm óta. És még mindig ugyanazt kell néznünk, most, 2016-ban is. Pontosabban: olcsó, felvizezett másolatát annak, ami egykor volt.

2016. január 27. 12:51
Rusznyák Csaba
Geekz

És persze nosztalgia az egész; már az első részbe erőlködve belehajigálnak minden címszavat, ami alapján egy negyven perces mozgókép X-aktáknak tűnik: plafonból lógó ceruzák, »az igazság odaát van«, összeesküvés, kísérletek, UFO általi emberrablások, Cigarettás ember, feszültség Mulder és Scully között. De az X-akták attól volt X-akták, hogy ezeket az elemeket átélhető történetekkel és érdekes karakterekkel kötötte össze. A plafonba állított ceruzák nem csak díszletként vagy poénként szolgáltak, rengeteget elmondtak Mulderről magáról – a karakterrajz még sok évad után, a végső mélyrepülések idején sem merült ki annyiban, hogy »ehh, leszarom« módon visszautalnak egy közönségkedvenc pillanatra. Ez így a fan service legocsmányabb, leglustább és félreértés ne essék, legkárosabb formája: hogy ti. nem kell sztorival meg karakterekkel törődni, elég, ha teleszórjuk a játékidőt utalásokkal, a néző meg elégedetten gratulálhat magának, hogy tudja, miről van szó.

Nem úszta meg a dolgot Mulder és Scully viszonya sem. Mivel a gyatra szappanopera-íróknak valamiért meggyőződésük, hogy párkapcsolatot nem lehet érdekesen, izgalmasan ábrázolni, vissza kellett rugdosni őket a »jó lenne, ha összejönnénk, de nem megy« állapotba. Megint csak köröznek egymás körül, megjegyzéseket tesznek, pillantásokat váltanak – de ezt már elnéztük korábban úgy nyolc évadon át. Jó lett volna végre látni, hogy mit kezdenek egymással, ha tényleg együtt vannak, és nem csak majdnem, és nem is csak névleg, körülmények által szétválasztva. Nem azért, hogy ezzel kielégítsék a szerelmük beteljesülésére vágyó rajongók igényeit, hanem azért, mert ez új lehetőségeket, irányokat adhatott volna a karaktereknek, új oldalukról mutathatta volna meg őket. Csak ahhoz ugye meg kellett volna írni a forgatókönyvet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. február 05. 22:14
Ki mondta, hogy KELL nézni?
Dénia
2016. január 29. 12:02
Jaj de kár.
luga
2016. január 29. 12:02
Miért kell nézni ilyen avas újból felmelegített izéket?
Dénia
2016. január 28. 07:07
Amúgy a 2008-as mozifilmben már összejöttek, most láttam éppen valamelyik nap. Sőt, már valami gyerek is volt, amit el is vesztettek, meg már el is váltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!