Honvédségről őszintén

2016. január 19. 07:37

Márpedig az tény, hogy 25 év javarészt elhibázott, hányaveti, másokra hagyatkozó honvédelmi politikája után, a kormányzat és a politikai spektrum egyetlen más szereplője sem azzal foglalkozik, amivel sürgősen kellene.

2016. január 19. 07:37
Zord Gábor László
Magyar Nemzet

Felelős nemzeti orgánumként ebben a helyzetben bizony nehéz nem beleesni egy újabb felesleges megszólalás hibájába. A tényekhez azonban ragaszkodhatunk. Márpedig az tény, hogy 25 év javarészt elhibázott, hányaveti, másokra hagyatkozó honvédelmi politikája után, növekvő biztonsági kihívásokkal szembesülve a kormányzat és a politikai spektrum egyetlen más szereplője sem azzal foglalkozik, amivel sürgősen kellene. A haderő finanszírozásával, működőképessé tételével, ha úgy tetszik, rehabilitációjával és modernizációjával, azon az önkéntes, hivatásos, szerződéses és tartalékos személyzeti alapon, ami jelenleg is létezik, legfeljebb itt-ott finomításra szorul. A létszámkeretet célzott, fegyvernemi, szakmai és helyi toborzókampánnyal fel kell tölteni. A személyi állományt a modern hadviselés megkövetelte megfelelő szakképzésben kell részesíteni. Munkavégzéséhez jó körülményeket és korszerű haditechnikát kell biztosítani, és persze mindenekelőtt jól meg kell fizetni, stabilitással és szociális kedvezményekkel megtartani.

Ha a kormány ezzel foglalkozna serényen, és nem a hadtörténeti szótár elavult tömeghadsereget leíró szavainak szondázási és politikai céllal való közbeszédbe dobásával, könnyen kiérdemelhetné magának a konstruktív politikai és társadalmi (adófizetői) támogatást. Nem mellékesen Magyarország végre kaphatna egy haderőt, amely az elvárható módon betöltené alapvető funkcióit: a lehetséges agresszió elrettentését, azaz a háborús konfliktusok megelőzését; a haza külső fegyveres támadással szembeni védelmét; a jelentős katasztrófahelyzetek kezelését.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2016. január 19. 16:43
A sorkatonai szolgálat eltörlése az a ritka kivétel, amiért nem kell a politikusokat köpködni! Elsöprő többséggel szavazta meg az ország népe. (Az osztrákoknál pár éve népszavazás utasította el a sorkatonai szolgálat eltörlését. De ugye mi vagyunk a nagy hazafiak...) A bevonulási hajlandóság az utolsó időkben talán 1-2 megyében volt korrekt. Talán Zala vitte a prímet közel 90%-al, de mindig is az volt az ország legkatonásabb megyéje. Budapesten ez az arány talán 10-20% körül mozgott. Aki tudott kibújt a szolgálat alól. Ebben partner volt, orvos, szülő, haver, társadalom, mindenki. Mert a derék magyar fiatal nem adott 6 hónapot se a hazájáért a csodás életéből. Most az ország zömének nem a politikusokat kéne köpködnie, hanem a tükröt! Amúgy a hadsereget minden párt leszarja. Igazán nagyot nem ott lehet lopni (Bár azért ott is lopnak ész nélkül.), akkor meg ki a faszt érdekel? Egy büszke nemzet... Európa, de talán a világ legjobb, legokosabb, leg-leg-leg népe.. Az... Pffff...
Strassnoff Ignác
2016. január 19. 16:32
A "felelős nemzeti orgánum" minimum 15 éven át nyalta fényesre Orbán seggét, miközben a bűntársa fizette őket a pofátlan hazudozásukért. Aztán a 2 szarházi összebalhézott és a mocskos megélhetési firkászok 2 táborra szakadtak. Az egyik fele rohant a megszokott segg után és mélytorokkal kényeztette a vajdát, egy-egy zsíros állásért a közmédiában, a másik fele meg maradt a Lajos csicskása és hirtelen felismerte, hogy ő a "felelős nemzeti orgánum" és talán túl tudja élni azt is, ha ennyi év hazudozás után igazat is ír. Nem is tudom melyik banda az undorítóbb... Semmi kétség afelől, hogy ha Lajoska és a "geci" haverja holnap kibékülnének, akkor Zord Gábor László és a "felelős nemzeti orgánum" összes többi patkánya holnapután már ismét bő nyállal kényeztetnék Viktorka aranyerét. Szaralakok. Akkor is, ha most épp igazat írnak.
Enmerkar
2016. január 19. 10:46
Az utóbbi 30 évben, ciklusokon átívelő - ne mondjam: rendszersemleges - módon sikerült a honvédelmi képességeket lenullázni. Aki ma, a Honvédség katasztrófájának a sorkatonaság megszüntetését tartja, az méltán érdemelte ki a 'Vén Hülye' címet.
balbako_
2016. január 19. 09:59
A kádárhuszárokat értelmetlen erőltetni, de az ország nem maradhat honvédelem nélkül. Ebbe pedig be kell vonni a katonaköteles férfiakat. Példa van elég, van svájci, de van lengyel példa is. Valamelyiket át kell venni és aszerint cselekedni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!