Magyarország legőszintébb szerelme – meghalt Kőrösi Zoltán

2016. február 05. 15:30

Halála pont olyan volt, amilyet mindig is elképzelt magának, egy hegy tetején találkozott az úristennel és nem csevegtek sokat.

2016. február 05. 15:30
Jászberényi Sándor
Facebook

„A mai napon, tragikus hirtelenséggel meghalt Kőrösi Zoltán.

Halála pont olyan volt, amilyet mindig is elképzelt magának, egy hegy tetején találkozott az úristennel és nem csevegtek sokat.

Életében jó pár regényt írt. Az értetlen szem számára úgy tűnhet, hogy különböző témákban, de Kőrösinek valójában csak egy témája volt: Magyarország. Az országnak volt lázas megszállottja, kutatója, erről keresett valami elmondhatót és érvényeset.

Szerencsémnek mondhatom, hogy utolsó kéziratát, »Az Ítéletidőt« elsőként olvashattam. Gyanús kézirat volt, alig pár hónap alatt végzett vele. Író nem ír meg két hónap alatt egy nagy regényt, ehhez isteni sugallat kell. Én azonban nem hiszek Istenben, így inkább nem mondok semmit. A regényben angyalok és ördögök nézik Budapestet az apokalipszis fényében. Kőrösi csak nevetgélt azon, amikor megvádoltam hogy valami alkut kötött ezért a szövegért. Abban maradtunk, hogy iszunk egy sört, ha hazajön a síelésből.

Volt pofája elmenni, mielőtt megjelent a regény. Soha többé nem mondja nekem senki egy újabb »legjobb« novellám után, hogy inkább fessek. Nem lehet elmenni vele kutyasétáltatás közben megváltani a világot.

Ez a tetves ország pedig még csak észre sem veszi, hogy a legőszintébb szerelme hagyta éppen faképnél.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2016. február 05. 18:55
Isten nyugosztalja az írót. Ebből a "tetves országból" szólítsa magához Jászberényit is. Ne itt kínlódjon. Utolsó mondata nagyon "szépírósra" sikeredett. Igaz, Kőrösi is abba a társaságba tartozott, míg elvítte a kőr, azaz a kór. (Ez is amolyan "szépírós" megjegyzés).
br-o
2016. február 05. 17:23
Sajnos te, meg a feleséged sokáig velünk lesztek még.
Szúnyog
2016. február 05. 16:38
Tetves ám a szerző.
Agnieszka
2016. február 05. 16:33
Az ország nem tetves és 53 évesen, ha amennyire lehet ilyen, akkor több éves szenvedéssel ellentétben ez mégis csak "jó halál" volt, nagyon korán ment el, élhetett volna még jó 20 évet, ez nem igazság és nagyon szomorú! Nyugodjék békében és őszinte részvétem a közvetlen veszteseknek, adjon a Jó Isten erőt elviselni a nagyon korai és hirtelen halált, ami a hozzátartozóknak azért is sokkal nehezebb, mert NEM lehet fölkészülni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!