Európai biztonság és az Iszlám Állam célja

2016. március 29. 18:58

Amennyiben az Iszlám Állam helyesen kalkulált és az unióellenes politikai erők megerősödnek, nem csupán a nemzetközi terrorizmusnak leszünk még jobban kiszolgáltatva, hanem mint történelmünk bebizonyította, államaink újra fenyegetést jelenthetnek egymásra.

2016. március 29. 18:58
Csepregi Zsolt
DiploMaci

„Az Iszlám Állam elsődleges célja a brüsszeli terrortámadások elkövetésével nem önmagában a pusztítás volt, hanem az Unió amúgy is törékeny politikai akaratának és egységének megtörése a terrorhullámmal, azzal, hogy a támadások nyomán az unióellenes politikai erők megerősödnek a kontinensen. Látszólag március 24-én sikerült elkerülni, hogy a terrorszervezet szándékai érvényesüljenek, az uniós tagállamok bel- és igazságügyminiszterei brüsszeli találkozójukon éppen a közös fellépés erősítése mellett döntöttek. Kérdéses azonban, hogy a valóságban ebből mi fog megvalósulni, hiszen a biztonsági unió megteremtése nagyobb mértékben sértené a tagállamok nemzeti szuverenitását, mint akár a gazdasági unió. (...)

A közös uniós válaszok hangoztatása a jelenleg is regnáló politikai erők részéről helyes irány, azonban a legnagyobb kérdés, hogy a szélsőséges, euroszkeptikus vagy egyenesen unióellenes pártok és politikai mozgalmak meg tudják-e akadályozni a biztonsági unió felé tett kezdeti lépéseket. Az Iszlám Állam forgatókönyve éppen arra épül, hogy a magukat veszélyben érző európai polgárok Brüsszelt hibáztatva a terrorhullámért olyan vezetőkre szavaznak a soron következő választásokon, amelyek megakadályoznák a biztonsági unió kialakítását és így egy gyenge, megosztott Európa ellen kellene harcolniuk. Kérdéses, hogy a múlt héten összegyűlt és konstruktív vitára képes európai miniszterek közül ki lesz hatalmon néhány év múlva. Különösen érdemes figyelni az Unióból való kilépéssel kacérkodó Nagy-Britanniára, illetve Franciaországra, amelyben a Nemzeti Front népszerűsége példátlan magasságokba emelkedett és nyíltan szét kívánják verni az Európai Uniót.

A párizsi, brüsszeli, isztambuli terrortámadásokra adandó válasz alapvetően meghatározza majd az Unió jövőjét, azonban a tét nem csupán a soron következő bombamerényletek elhárítása, hanem sokkal inkább a valódi sorsközösség kialakulása az európai államok között. Amennyiben az Iszlám Állam helyesen kalkulált és az unióellenes politikai erők megerősödnek, nem csupán a nemzetközi terrorizmusnak leszünk még jobban kiszolgáltatva, hanem mint történelmünk bebizonyította, államaink újra fenyegetést jelenthetnek egymásra. A terrorizmus nem képes eltörölni az európai nemzeteket, de ezek a nemzetek képesek elpusztítani egymást, amennyiben Brüsszel nem megújul, hanem az általa nyújtott védelmező ernyő összeomlik az unióellenes politikai erők nyomása alatt. A felelős vezetőinknek ezért kontextusba kell helyezniük a biztonsági unió megteremtése nyomán elveszítendő nemzeti szuverenitás kérdését, bebizonyítani az európai polgároknak, hogy paradox módon a lemondás ezekről az évezredes önrendelkezési jogokról egyben népeink megvédésének elsődleges feltétele.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
császár
2016. március 30. 08:06
Izrael felülről, kívülállóként szemléli és elemzi az ISIS ügyet. Nagyon különösnek találom. Most sem lettem okosabb. Csepregi lehetne akár beavatott is, de inkább inkognitóban elemez. Így meg nem érdekes.
Hora
2016. március 30. 07:36
Zsóti! Az a baj, az elitista szemléletetekkel meg a folyamatos konspirálással, hogy egy idő után ti is elvesztitek a fonalat. Továbbá, hidd el, hogy az emberek csak egy bizonyos szintig hülyíthetők el, és ez a szint csak egy ideig elég a hatalom megtartásához, majd újra kezdődik a verkli. Már rég leesett, hogy a bevándoroltatással mi a valós cél.Tiszteljük a véleményedet. De, a miénk más!
jairus
2016. március 30. 02:16
kezdtem megszokni az indexen a mélyrepülést, de itt és ennyire nem számítottam rá. Mi van ma? Meg úgy általában?
Starlord
2016. március 30. 00:21
Gyakorlatilag azt írta le ez a degenerált, hogy ameddig nem mondanak le az önrendelkezési jogukról az európai nemzetállamok, addig tudatosan gyilkoltatni fognak minket terroristákkal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!