Az ATV-ben muszáj cigánynak lenned

2016. március 21. 15:04

A színésznő kérte az interjú előtt, hogy ne kelljen beszélnie cigány származásáról, Mészáros Antónia riporter mégis ezzel kezdte a műsort.

2016. március 21. 15:04
Szikszai Péter
Magyar Idők

 „Farkas Franciska a Viktória című film főszereplője volt az ATV reggeli műsorának vendége nemrég. A színésznő kérte az interjú előtt, hogy ne kelljen beszélnie cigány származásáról, Mészáros Antónia riporter mégis ezzel kezdte a műsort.

»Az interjú előtt megegyeztünk az alkotókkal és a riporterrel, hogy csak abban az esetben vállalom el, ha nem kérdeznek a származásomról. Még közvetlenül az adás előtt pár másodperccel is megegyeztünk, hogy nem lesz ilyen kérdés. Ehhez képest nézzétek meg mi volt az első kérdés meg a kiírások az interjú alatt. Nem akarok erről beszélni már! Két éve erről kérdeznek folyamatosan, már azt is unom, hogy unom ezt a témát! Nem nehezebb nekem, mint másnak és nem is könnyebb« – írta Farkas Franciska.

Erről az jutott eszembe, hogy Pilinszky egész életében harcolt az ellen, hogy komcsik katolikus költőnek határozzák meg. »Költő vagyok ÉS katolikus« – mondta magáról, mert már ő is baromira unta a vallásos költő címkét.

A liberálisok azonban nemcsak beskatulyáznak mindenkit, még korlátok közé is szorítják a tehetséget.

Van egy zenész haverom, akit megpróbált túszul ejteni a liberális oldal. A művészetét úgy, ahogy volt letojták, csak az kellett nekik, hogy minden Orbán-ellenes petícióra és Demokratikus Chartára odaírták a nevét, csak azért, mert cigány, és mert úgy gondolták, hogy a srác az övék. Miután szóvá tette, hogy többet nem kéne a megkérdezése nélkül felhasználni a nevét egy olyan tiltakozó értelmiségi listán, amely rendszerint Ascher Tamással kezdődik és Závada Pállal végződik. Na, ezután elmaradtak az interjúkérelmek, a biztató telefonok és a vállon veregetések, és »kiderült«, hogy már nem is olyan jó képességű muzsikus.

A liberók most nem hagyják, hogy Franciskából »csupán« színésznő legyen, kötelező neki cigánynak is lennie.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2016. május 12. 19:12
A Magyar Időkben muszáj kreténnek lenned.
balbako_
2016. április 15. 09:11
Egyszer sem kérdezték a tolvaj apjáról vajon miért nem?
balbako_
2016. április 15. 09:11
Mészáros Antónia
heep
2016. április 13. 14:08
"A saját feleséged is zsidó, hülye gyerek." LOL! A smogger kezdte ezt a baromságot terjeszteni rólam, hogy lejárasson. A sok idióta zsidó meg azóta is ezt használja ellenem mint aduász, mint szégyellni való dolgot. Nem véve észre, hogy közben saját magukat értékelik a béka segge alá. De még senki sem tudta linkkel igazolni, hogy én ilyet bármikor is állítottam volna a feleségemről. Aki egyébként egy ősi evangélikus szász-székely családból származik. De 1920 óta Magyarországon élnek. Sőt a nagyapját, mint a Horthy rendszer vezérkari tisztjét bezárták Recskre, ahol szegény meg is halt. " Meg a fél rokonságod." Arról meg aztán végképp nem tehetek, hogy apám testvérei zsidó nőket vettek feleségül. Így lettek az elsőfokú unokatestvéreim halaikus zsidók. De egyik sem büszkélkedik ezzel valamilyen okból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!