Jó hír: Kishantosnak jogerősen igaza van

2016. április 12. 20:43

Reméljük, hogy a jog eszközével a magyar termőföld jó kezekbe kerülhet, és minél több tisztességes gazdálkodó számára nyílik lehetőség az ökológiai gazdálkodás folytatására.

2016. április 12. 20:43
Greenpeace
Facebook

„A Kúria ma kimondta: az NFA törvényt sértett a kishantosi földek pályáztatásakor 2013-ban, amikor szerződést kötött az egyik »új bérlővel«, a Mező Vidék Bt.-vel. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak igaza volt, amikor pert indított az általa egykor bérelt állami földekre kiírt NFA-pályázatok elbírálása ügyében.

Kishantos több mint 20 éven át folytatott biogazdálkodást az államtól bérelt földeken. 2013-ban a Nemzeti Földalapkezelő azonban törvénysértő módon „új bérlőknek” adta a földeket. A nyertesek között volt a Mező Vidék Bt. is, egy hirtelen ott termett salgótarjáni cég, amely a pályázást megelőzően nem is végzett mezőgazdasági tevékenységet, holott ez feltétel volt.

A bíróság tehát most a legfelsőbb szinten is erősítette meg, hogy az NFA törvénysértő módon pályáztatta meg a kishantosi földeket.

Álláspontunk szerint az ítélet precedensértékű. Azt mutatja, hogy a bíróságok ténylegesen számon kérhetik a NFA-n a jogszabályok betartását.

Bízunk abban, hogy ez az ítélet bátorítást, erőt ad minden olyan gazdálkodónak, aki hasonló helyzetbe került az állami földbérleti pályázatok szabálytalan elbírálása során – illetve áttételesen azoknak is, akik az állami földek eladása során kerültek hasonló helyzetbe. Reméljük, hogy a jog eszközével a magyar termőföld jó kezekbe kerülhet, és minél több tisztességes gazdálkodó számára nyílik lehetőség az ökológiai gazdálkodás folytatására, Kishantos mellett más területeken is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanóc
2016. április 13. 13:56
http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2511
kjkj945
2016. április 13. 08:45
És visszakapják a bérleti jogot? NEM!!!!
vigyor
2016. április 13. 07:05
Sajnos az ítélet már lényegtelen, a földterület, még ha vissza is kapnák, csak 5 év múlva lehetne megint biotermelésre alkalmas. Ez a pályázati hercehurca felesleges volt, káros és menthetetlen.
kulakman
2016. április 13. 03:20
Ha földet adnék valakinek az utolsó lenne ez a greenpeace! Tudniillik ,hogy határjáró ember vagyok ,de ott még soha nem találkoztam velük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!