Változó kor

2016. május 20. 13:12

Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos dolgok hogy megváltoztak az évtizedek során. Ami húsz-harminc-ötven éve még természetes volt, ma már elképzelhetetlen, vagy amit annak idején egy elnéző mosollyal intéztek el, arra ma a törvény szigora sújt le.

2016. május 20. 13:12
Somodi Géza
Kisalföld

A Kiss László-ügy számomra kezd sok lenni, gondolom, mások is vannak ezzel így. Nem is arról írok, csupán annak kapcsán tűnt fel egy jelenség, amit érdemes átgondolni. Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos dolgok hogy megváltoztak az évtizedek során. Ami húsz-harminc-ötven éve még természetes volt, ma már elképzelhetetlen, vagy amit annak idején egy elnéző mosollyal intéztek el, arra ma a törvény szigora sújt le. Nézzünk rá példákat!

A hatvanas évek Ki mit tud? adásait nézve feltűnik, hogy a zsűri tagjai békésen cigarettázgatnak, miközben értékelik a fellépő teljesítményét. Ma pedig már kocsmákban is tiltják a dohányzást. A nyolcvanas években egy Németországból hazalátogatott ismerősöm rótt meg, mert folyattam a vizet egy palack borra hűtés gyanánt. Akkor nem értettem, mi baja, most már nem tenném. Amikor én általános iskolába jártam, bizony elcsattant egy-két makarenkói pofon, ha a diák valami bajt csinált. Ma az állását vesztheti a pedagógus egy kokiért. Mindezek nagyon is rendjén vannak. A változások tisztább, élhetőbb világ felé visznek bennünket.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. május 21. 08:30
"Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos dolgok hogy megváltoztak az évtizedek során. Ami húsz-harminc-ötven éve még természetes volt, ma már elképzelhetetlen, vagy amit annak idején egy elnéző mosollyal intéztek el, arra ma a törvény szigora sújt le. Nézzünk rá példákat! " Ez úgy, ahogy van hülyeség. Mert anno súlytott le rá a törvény szigora.
krotak
2016. május 20. 16:48
Értem, Gézuka! Húsz-harminc-ötven éve még természetes volt, hogy Daniel Cohn-Bendit simogatja a lábad közét, ma meg a törvény szigora sújt le rád, ha rózsaszínű tangabugyiban rázod a lottyadt valagadat a város főterén.
KannibálTatárÚr
2016. május 20. 16:43
"A változások tisztább, élhetőbb világ felé visznek bennünket.” Ezzel nem lehet egyetérteni. A törvények, rendeletek olyan területekre is behatolnak, ahol feleslegesek. A törvényhozók nem bíznak az emberekben. Maguk szerint itélnek.
rollotomasi
2016. május 20. 15:18
Kisalföld, a velünk élő történelem! Nyugodtan megjelenhetne piros betűkkel is. Lózungokat és iszonyatos közhelyeket pufogtatnak a levegőbe, amolyan semminek nem örülő Máris szomszéd módjára, tényleges mondanivaló nuku.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!