Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

2016. május 12. 08:46

Nos, mik is azok az elemek, amikért kifejezetten szerettem Bennett alkotását? Kezdjük máris azzal, hogy a weird mellett talán az urban címkét is nyugodtan megkaphatja a kötet.

2016. május 12. 08:46
Vörös Eszter
ekultura.hu

Nos, mik is azok az elemek, amikért kifejezetten szerettem Bennett alkotását? Kezdjük máris azzal, hogy a weird mellett talán az urban címkét is nyugodtan megkaphatja a kötet, nálam pedig ezzel már félig nyert ügye is van – ebből a szempontól persze szükséges az is, hogy maga a város igazán érdekes legyen. Bulikovot mondjuk nemigen kell félteni attól, hogy ne történne benne éppen elég furcsaság. Mert mégis mi baj történhet egy olyan városban, ahol az istenek halála után meghasadt a valóság szövete? Ahol a sehová sem vezető lépcsők teljesen hétköznapi jelenségnek számítanak? Ahol ugyan tiltják a mágiát, a múltat, a hitet, de ugyan minek? Ezek nem kifejezetten olyan dolgok, amelyek ne küzdenének a fennmaradásért, vajon tényleg okosabb ellenszegülni? Ugyan olvastam volna szívesen még többet a világról (különösen Bulikovról), de pont emiatt (is) kifejezetten örülök annak, hogy lesz még folytatás.

Hiába nem merül Bennett miéville-i mélységekbe a világot illetően, a tökéletes szórakozást bőségesen garantálják a karakterek, akik végre tényleg nagyon szerethető, érdekes és menő alakok lettek. Nem sokszor adok a könyvek borítójára felkerülő ajánlásokra, de ezúttal tökéletesen egyetértek Brent Weeks-szel: imádtam Sigrudot, és szerintem ezzel nem leszek egyedül. A marcona, északi barbár, a szőke óriás a sebhelyeivel, a kitűnő szaglásával, és egyéb különleges képességeivel, no meg a Kontinenslakóktól és a szajpúriaktól oly eltérő gondolkodásmódjával telitalálat – természetesen sokat ad hozzá az is, mennyire jól tud együttműködni főhősünkkel, Sharával, a vérprofi szajpúri kémmel. Azon túl, hogy mennyire hihetetlenül laza az összes központi karakter, kifejezetten egyedi jellemmel rendelkeznek, és ez számomra mindenképpen kiemeli a könyvet a hasonló jellegű művek közül, hiszen korántsem egyszerű olyan szereplőket megalkotni, akikre később is szívesen emlékszünk majd vissza.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!