Az illatos ipari techno-borok keresztje

„A Mátrát sokáig elszalasztott lehetőségnek láttuk. Országosan kiemelkedő termőhely, kiváló klíma, jó fekvések és hagyjuk meg, turisztikailag is tud egynél többet villantani. De a borvidék, amelyre az illatos ipari techno-borok keresztjét akasztották, a rendszerváltást követően majd másfél évtizedig csak aludt. Részemről érdeklődve szemléltem, hogy a tetszhalált játszó, ámbár igen komoly potenciált hordozó történelmi borrégiók közül (Mátra, Sopron, Mór, Neszmély) melyik és mikor indul el valamilyen pozitív irányba. Mohikánok vannak persze mindenhol mutatóba, de egy-egy termelőre sajnos nem lehet borvidéki ökoszisztémát alapozni. És hiába a szikra, ha csak füstöl a szalma, lendület nélkül soha nem jöhet létre alapvető változás. A Mátra is sokáig vajúdott, de ma már egyértelműen pozitív példaként lehet rá hivatkozni és (sajnos) állva hagyta a többieket.

Nem kérdés, hogy a kétezres évek közepétől önszerveződő Mátrai Tőkések elévülhetetlen érdemeket szereztek a Mátra fényének emelésében. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás hosszú évek alatt olyan szemléletet hoztak a borvidékre, amely nemzetközi mércével is megsüvegelendő. Mindenképpen meg kell még említeni az Tőkések előtt járó Németh Attila Gábort, aki az első mátrai referencia-borokat letette az asztalra és talán elsőként mutatta meg azt a bizonyos potenciált. A Tőkések aztán tovább árnyalták a képet egyedi látásmódjukkal, az organikus művelés és a kevés beavatkozással operáló borkészítés felé tett lépésekkel. Ők ma mindannyian hivatkozási pontok, sokan az ő példájukat követve kezdtek minőségi bort termelni a Mátrában, költöztek a borvidékre, vállalták a kemény munkát és a vele járó lemondást.

A fentiek ellenére természetesen hurráoptimizmusra nincsen ok, hiszen a Mátra máig sok terhet cipel. A fiatalok menekülnek a falvakból, nem látnak perspektívát a mezőgazdasági tevékenységben és inkább a városi életben keresik a boldogulást. A szőlőben szinte csak öreg nénikék, bácsikák segítségét lehet igénybe venni, a fiatalok teljesen eltűntek a napszámos piacról. Nagy fejfájást okoz a termelőknek a hatvan feletti generációk kiöregedése, közülük is csak kevesen elég szakképzettek és fejlődőképesek, de ha ők is leteszik a lantot, nem lesz kivel a munkát elvégeztetni. A korábbi évek roma és nem roma lakossága közötti kiélezett helyzet, amely aztán Gyöngyöspatán robbant hatalmasat, úgy tűnik picit lenyugodott. A rendszerbe továbbra is problémák tömkelege kódolódik, megoldás nincsen és az az érzésem, hogy a cigányság egzisztenciájának emelése és munkaerőpiacra integrálása nélkül nehéz lesz bizonyos hegyeket megmászni.”