Elon Musk, a szimulált valóság és az Isten gépei

2016. június 24. 16:40

Nemrég Elon Musk Californiában, egy konferencián egy közönségből érkező kérdésre meglepő őszinteséggel és közvetlenséggel kifejtette a lehetőségét annak, hogy az is lehet, hogy valójában egy szimulált valóságban élünk.

2016. június 24. 16:40
Brandon Hackett
Brandon Hackett honlapja

Elon Musk kijelentése elsőre talán egy milliárdos komolytalan fantazmagóriájának hangzik, és csak legyintünk, hogy ez sem normális, de a fenti, néhány perces videóból kiderül, hogy ő csak mesélt valamiről, amelyről már szinte minden, hozzá hasonló, science fiction szerető és jövő iránt érdeklődő ember beszélgetett élete során egy korsó sör vagy pohár bor mellett. (Musk csak annyiban különbözik egy sci-fi olvasótól, hogy hihetetlen ambíciója, szerencséje és tudása révén közben ő maga vált a jövő egyik legnagyobb formálójává.)

Aki olvasta az Isten gépeit, szerintem már tudja, miért érdekes ez. Ugyanis a regény pontosan erről szól. A Föld egy megmagyarázhatatlan jelenség, az Ugrás néven nevezett esemény következtében átkerül egy vörös törpecsillag köré, amely révén a bolygó egyik fele mindig az új nap felé néz, a másik pedig soha többé nem kap fényt. Ez az esemény hatalmas világkatasztrófát okoz, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak, mintha új sebességre kapcsolt volna a fejlődés, de ez nem a véletlen műve, és hamarosan kiderül, hogy a Föld nem több, mint egy a sok milliónyi Föld másolatból, amelyeket egy galaktikus szimulációt futtató civilizáció hozott létre, és különböző extrém helyzetekbe helyezi ezeket annak érdekében, hogy elérjék a technológiai szingularitást, amelyről itt írtam egy rövid fejtegetést.

Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy Elon Musk nem olvasta az Isten gépeit.:)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!