Miért rejti el Koltay Gábor a magyar történelmet?

2016. június 21. 10:58

A történelmi távlat a sajátos párhuzamokkal és különbségekkel tehát az előadás anyagában is benne volt, mégsem sikerült elrugaszkodni a felszínes és giccses megoldásoktól.

2016. június 21. 10:58
fib
MNO - Kultúrgrund

„Csütörtök este tartották a Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kell című történelmi rockmusical nyilvános főpróbáját a Hősök terén – az első előadás pénteken volt, szombaton este lesz a második. Miközben a kényelmetlen műanyag széken fészkelődtem, George Santayana, spanyol származású amerikai filozófus híres aforizmája járt a fejemben: aki nem tanul a történelemből, arra ítéltetik, hogy újra átélje. A monumentális produkciót látva kétséges, hogy Koltay bármit is tanult volna eleink erényeiből és hibáiból.

Pedig nem is kellett volna nagyon erőlködnie, elég lett volna, ha a saját történetét veszi górcső alá.

Koltay 1985-ben ugyanis rendezett már egy történelmi zenés játékot ugyanezen a helyszínen, ugyanezzel a címmel. A bemutató dátuma volt egy kicsit más: április 4., a felszabadulás ünnepe.

A történelmi távlat a sajátos párhuzamokkal és különbségekkel tehát az előadás anyagában is benne volt, mégsem sikerült elrugaszkodni a felszínes és giccses megoldásoktól. A bő kétórás produkció egészében olyan, mintha egy általános iskolai történelemórára rászakadt volna a Csárdáskirálynő. (...)

A valódi szórakozás azonban sajnos csak az első néhány sorban ülők kiváltsága. A Hősök terén felállított nézőtér nagy része sík terület, így a hatodik-hetedik sortól hátrafelé semmit sem lehet látni. Jöhetnek lovas katonák, teherautók, fogatok, jó, ha a szereplők feje búbja kilátszik. A színpad ráadásul olyan messze van a nézőktől, hogy még a legendásan hatalmas termetű Szent László is csak bábfigurának tűnik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2016. július 19. 04:37
Koltay Gábor a magyaroknak legfontosabb történelmi témáihoz nyúl. És csinál belőle amatőr gányolásokat. (Honfoglalás című western film pl.) Kár. Vannak nála sokkal tehetségesebb szakemberek, akiknek ugyanúgy szívügyük a magyar történelem hiteles bemutatása. Csak sajnos nem kapnak lehetőséget.
bölcsuhú
2016. július 19. 04:37
Egy újabb önjelölt felsőbbrendüséget súgaló förmedvény! Egyáltalán, milyen ember az akinek meg kell magyarázni, hogy mi az ami neki tetszenie kell! Pont mint a szeretőjével rajtakapott asszony, aki letolja a férjét, hogy a saját szemének hisz s nem neki! Az irodalom, szini, mű és zenekritika eleve hülyének nézik az embereket és ráakarják erőszakolni a nézeteiket az emberiségre, azon az alapon, hogy mindent ők lának/hallanak jól s azután kell igazodnia mindenkinek. Mindig is a dekadenciát, a másságot pártfogolták, a silányságot a megszokott, de már unott minőséggel szemben..Ezzel átvették az irányítást a művészetekben, folyamatosan rontva annak a minőségét.
bölcsuhú
2016. július 19. 04:37
Miért nem vitt kispárnát ha már érzékeny az aranyere? De láthatóan az agyában is van olyanja.
Békanász a hasadon
2016. július 19. 04:37
Az Ascher Café http://miepit.gportal.hu/gindex.php?pg=23541575&nid=6077781
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!