Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

2016. június 09. 09:42

Engem a legjobban az istenekről szóló mondák, legendák, versikék fogtak meg. Az író egy nagyon komplex mitológiát dolgozott ki, ráadásul aprólékosan is, olyan részletekbe menően, amit nem is gondolnánk.

2016. június 09. 09:42
Nita
Könyvgalaxis

A főbb karakterek közül nekem egyértelműen Mulaghes és Sigrud lett a kedvencem. Mulaghes igazi kemény nő, aki nem ismer megalkuvást, nagyon más, mint amit a fantasy-ben megszokhattunk. Sigrud pedig kellően rejtélyes, csak lassan bomlik ki a története és személyisége és szerintem aki elolvassa a könyvet, az nem tudja nem megszeretni ezt a »barbárt«. Shara figurája nagyon furcsa, tőlem valahogy távol maradt, de meg tudtam érteni, mi mozgatja őt. Az elkényeztetett Votrov pedig a tipikus gazdag ficsúr mintaképe, akinek viszont a lelkét a szülei kellően megnyomorították, így valójában csak a felszínen boldog, amúgy pedig próbálna harcolni a szerinte igaz ügyért.

Amúgy amit furcsálltam, hogy a nyomozás szála sokszor nagyon elsikkadt, de a végén megértettem, hogy a hangsúly nem is Pangyüi meggyilkolásán van, ennél sokkal grandiózusabb és összetettebb a kép, aminek ő a része lett. Jó volt szép lassacskán összerakni a darabokat, hogy aztán a végén leessen az állunk a nagy csatánál. Bár igyekszik Bennett jó pár klisét elkerülni, azért párat neki is be kell vetnie, mint a furcsa lények, nagy párharcok, a megmentésre váró város és világ, de szerintem ez egyáltalán nem baj, a Lépcsők városába kellettek is ezek az elemek.

Amit viszont sajnálok, hogy valahogy nekem a két rivális ország vagy terület, Szajpúr és a Kontinens valahogy olyan elmosódott maradt, nem igazán értettem, hogy kéne elképzelni őket. Országok ezek, kontinensek? Szajpúr hol helyezkedik el a Kontinenshez képest? Amúgy is, ezt egy földi környezetben kell elképzelni vagy teljesen máshogy? Remélem ha tényleg lesz folytatása a regénynek, válaszokat kapok ezekre a kérdésekre.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!