Úttöröttek

2016. június 06. 19:52

A „kétserpenyős” logikával a diktatúra minden intézményét igazolni lehet, hisz valamennyinek volt valamilyen funkciója, melyet valahogy betöltött.

2016. június 06. 19:52
Révész Sándor
Népszabadság

„Az általam mélyen tisztelt, lapunkat időnként bölcs cikkeivel megtisztelő Trencsényi László megkérdezte a Klubrádió hallgatóit, egyetértenek-e ­azzal, hogy »több serdülőszervezet békés együttélése mellett szükség van az úttörőközösségek fennmaradására is«?

A kérdés a felvezetéssel együtt érdekes, miszerint a mérleg egyik serpenyőjében az van, hogy ez a szervezet a pártállami diktatúra monopolhelyzetben lévő intézménye volt, a másikban pedig az, hogy adott sok gyereknek sok mindent, plusz még teret is pedagógiai innovációknak. Az úttörőszövetség most ünnepli a hetvenedik születésnapját, a kérdés, mely a választ is magában rejti, e hét évtized igazolására szolgál.(...)

Ez a kérdés maga is a diktatúra logikáját követi. A fennmaradás jogához jogállamban csak jog kell. És nem az, hogy valamire általában szükség legyen. A »nincs rá szükség« csak a diktatúrában jelenti azt, hogy nem létezhet. Az emberek többsége nem olvassa el a József és testvéreit, nincs rá szüksége. De ettől még nem jut eszükbe, hogy be kellene tiltani. Akinek kell, kell, akinek nem, nem. Ha viszont Révai elvtárs mondja, hogy »nekünk erre nincs szükségünk«, az azt jelenti, hogy nem jelenhet meg.

A »kétserpenyős« logikával a diktatúra minden intézményét igazolni lehet, hisz valamennyinek volt valamilyen funkciója, melyet valahogy betöltött.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. június 07. 05:35
Akkor a Munkásőrség, az Ifjú gárda, sőt az ÁVH is a csak a szörnyű diktatúra miatt nem alakulhat újjá?
kjkj945
2016. június 06. 21:32
ré vész a cserkészek miért is nem maradhattak meg az úttörők mellett Ja az lett volna akkor a két serpenyő. A következő ifjúsági szervezet a böszme dinka jugend lesz, ha 6 alomra kerül??
Vigyázzunk
2016. június 06. 20:19
Már maga a kérdéskör is roppant érdekfeszítő, de Révész Sándor véleménye erről, hát az aztán a nem semmi!
kuwiq
2016. június 06. 20:17
Mi van? Ki akarja betiltani az úttörőket? Egyáltalán, vannak még?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!