Egy másfajta lepel

2016. augusztus 22. 09:44

Az állami épületekben és biztonsági zónákban eddig is fel kellett fednünk az arcunkat. Csakhogy a burka nemcsak egy tetszőleges ruhadarab, hanem egy jel is. Joggal meg lehet látni benne a ruhából szőtt börtönt.

2016. augusztus 22. 09:44
Reinhard Müller
Frankfurter Allgemeine Zeitung

„A burkaviselésről kirobbant vitának tényleg szimbolikus jellege van. Az ebből a szempontból inkább csupasz – és kimondottan igyekvő CDU-s belügyminiszterrel rendelkező – Mecklenburg-Vorpommernben ugyanis alig találni magukat teljesen elfedő hölgyeket. Az állami épületekben és biztonsági zónákban eddig is fel kellett fednie mindenkinek az arcát. Csakhogy a burka nemcsak egy tetszőleges ruhadarab, hanem egy jel is. Joggal meg lehet látni benne a ruhából szőtt börtönt, a nők elnyomásának szimbólumát.

(...)

A szimbolikus tettek egyáltalán nem feleslegesek. Az állam nemcsak törvényekkel, hanem különböző jelzések leadásával is teszi a dolgát. A politika azonban nem tántorodhat el saját mércéitől, így nem szabad hagynia, hogy ne érvényesüljön a jog a menekültpolitikában, és ne ügyeljenek saját országa érdekeire – azt meg pláne nem, hogy a mostani burkáról szóló vita során ne igazodjon ki a magas elvárások között.

A belügyminiszterek – jöjjenek bármely pártból – számára úgy tűnik, csak valamiféle móka az arc eltakarásának tilalma a demonstrációk során. A német hadsereg a heiligendammi G8-csúcs alatt földön, vízen, levegőben be volt vetve, egy »fekete blokk« a rendőrség szeme láttára mégis erőszakos balhét tudott rendezni. Hasonló játszódott le Frankfurtban az Európai Központi Bank elleni felvonulásokon: az álarcos tettesek énekelve, gyújtogatva vonultak fel és alá a belvárosban. A hirtelen sokak által megkedvelt több rendőrséget követelő kiáltás semmit nem ér, ha a rendőrség nem avatkozik közbe, csak néz. Szóval: le az önáltatás leplével!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cyrus the Virus
2016. szeptember 02. 16:02
Ez kurvajó! Alig telt el egy év a "migráns" invázió kezdete óta, de már megy a vita a burkáról. Mi következik? Jövőre már a saría törvénykezés bevezetéséről fog menni a vita? Hogy kell e nekünk vagy sem? Gyorsabban haladnak a dolgok, mint gondoltam volna.
balbako_
2016. szeptember 02. 16:02
Merkel is elmondhatja, hogy Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk....Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Nincsen tovább. Nincsen.
cereal killer
2016. augusztus 27. 19:59
"a csiklójukat szokták kivágni, de ilyesmire nincs szükség Európában." - Tévedés, Nagy-Britanniában és Franciaországban is csinálják! Every 96 minutes a UK woman suffers female genital mutilation - and there could be MORE http://www.express.co.uk/news/uk/641746/Female-Genital-Mutilation-shock-figures-International-Day-Zero-Tolerance-for-FGM Some 700,000 victims live in Europe – 140,000 in the UK and 100,000 in France. A further 500,000 women in the USA have undergone the procedure http://www.dailymail.co.uk/news/article-3169685/One-20-women-one-London-borough-fallen-victim-female-genital-mutilation-says-shock-new-report.html A németországi adatok még nem ismertek. Hiába, aki vadember volt, az is marad. És ezeket akarják szétteríteni egész Európában!
amayyudan2
2016. augusztus 27. 19:58
Nem is értem ezt az új burkaellenes direktívát a Willkommenskultur országában: Bundesmutti arcát már úgy eltorzították az oda kiülő bűnei, hogy egy (minél átlátszatlanabb) fátyol kimondottan jót tenne neki. Azt meg már kimondottan kérném, hogy nudista stílus helyett inkább burkiniben strandoljon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!