Paolo Bacigalupi: A vízvadász

„Paolo Bacigalupi egy olyan világot teremt, ahol finomkodásnak nincs helye. A végeláthatatlan aszály bekövetkezte nyomán széttöredezik az Egyesült Államok, az államok saját belső határaik védelmében magánhadseregeket tartanak fent. Az erősebb kutya eszik elve érvényesül: az erősebb teszi rá a kezét a gyengébb vízlelőhelyeire vagy akadályozza meg, hogy a Colorado folyóból táplálja magát, különböző vízjogokra hivatkozva igazolva tetteiket a világ előtt. Az így létrejövő hangulat könyörtelen és véres. A porban fuldokló Phoenix utcáin heverő hullák és a hűs, üdítő levegőjű Cypress arkológiák lakói, a lerobbanó-félben lévő koszos autók és a csillogó Teslák olyan erős kontrasztot alkotnak, ami végigkíséri az olvasót a könyvön. Nincsenek végső válaszok, nincsenek világmegváltó megoldások a véget nem érő aszályra. Ez a nyers, naturalista látásmód jellemző az íróra és az egyik előnye is a regénynek.

A könyv keserű jövőképe meglehetősen ijesztő és könnyen valósággá is válhat. Elég csak a saját hazánk évről-évre egyre forróbb nyaraira gondolni. Az aszály nálunk sem ismeretlen, volt már rá példa, hogy az évi termény mennyisége jelentős mértékben alulmúlta az elvárásokat, ám lévén, hogy édesvíz-nagyhatalomnak számítunk, nem igazán éreztük a mindennapi élet során. Így a könyv figyelmeztető jelleget is ölt a szórakoztatás mellett. Más kérdés persze, hogy mennyien kívánják meghallani ezt a figyelmeztetést – érdekesség, hogy az író többször is említ egy könyvet a cselekmény során, ami elég pontosan megjósolta Phoenix elsivatagosodását, de csak a katasztrófa megtörténte után tekintik a könyv íróját látnoknak – utólag mindig könnyű okosnak lenni. Bízzunk benne, hogy A vízvadász nem fog erre a sorsra jutni.”