Európa ebből a krízisből csak úgy kerülhet ki, ha az identitását megerősíti

2016. szeptember 02. 08:07

Európa vissza fog találni a keresztény gyökereihez. Magyarország pedig az elmúlt ezer évben bebizonyította, hogy nincsen más jövője, mint a kereszténység. Interjú.

2016. szeptember 02. 08:07
Rétvári Bence
Rétvári Bence
777

A Jacques Hamel atya ellen elkövetett bestiális gyilkosságot követően rendőrök jelentek meg vasárnap a templomok környékén. Valódi veszélyről volt szó, vagy csupán egy kampányfogásról?

Nekünk minden polgárt meg kell védenünk, így természetesen a híveket is. Ez egy fokozott helyzet, amikor sokan igénylik is, hogy nagyobb biztonság legyen, főleg rendezvényeken. De elsősorban a rendőrökre és a katonákra az Európai Unió határánál van szükség, hogy megakadályozzuk azoknak a belépését, akik agresszív szándékkal érkeznek.

De akkor ezek szerint a magyar hívők veszélyben vannak?

Bízunk abban, hogy nincsenek veszélyben, de fokozottan ügyelnünk kell a biztonságra.

Hasonló módon megközelítve az októberi népszavazást: van valódi tétje a referendumnak, vagy igazából csak egy rafinált kampánylépés?

A 21. század első felében a legnagyobb tétje ennek a kérdésnek van, hiszen ez a bevándorlás teljes mértékben átszabhatja Európát. Az az Európai Unió, amelyhez mi 2004-ben csatlakoztunk lényegében a múlté lehet akkor, ha évente milliók jönnek be illegálisan és alakítják át az európai politika jövőjét. A keresztény embernek még ennél is fontosabb a kérdés, hiszen nemcsak a kulturális, biztonsági, avagy a jóléti kérdések merülnek fel, hanem a vallási is. Mi látjuk, hogy ami összeköti az európai nemzeteket, az kereszténységen alapul, értékrendben és kultúrában egyaránt.

(…)

Ennek fényében még inkább fontos a kérdés: Magyarországnak lehet más jövője, mint a kereszténység?

Európa ebből a krízisből csak úgy kerülhet ki, ha az identitását megerősíti, ezért vissza fog találni a keresztény gyökereihez. Magyarország pedig az elmúlt ezer évben bebizonyította, hogy nincsen más jövője, mint a kereszténység.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. június 08. 18:14
Európa egy földrész neve, a kereszténység és a nemzetállamok egészen más kategória. Kár keverni.
2017. június 04. 20:17
Ez is csak egy MEGÉLHETÉSI CRUCIFER!
FOB
2016. október 17. 01:00
Van egy-két ember, akinek a szájából ez a keresztényes dolog hitelesen is hangozhatna. Elárulom, egy KDNP-s sincs köztük. Alapozásnak induljatok a 8. parancsolattal. (Az első kettő után!)
Energetikus
2016. október 16. 20:11
te Benci - és melyiket ??? - lehet Lutherét és Kálvinét is ???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!