Szolidaritási nyilatkozat

2016. október 09. 10:26

A sajtószabadság iránt elkötelezett jobboldaliakként erkölcsi kötelességünknek érezzük a szolidaritás kinyilvánítását.

2016. október 09. 10:26
Hörcher Ferenc-Pócza Kálmán-Fekete Balázs

Az álláspontunk tisztázása végett előzetesen le kell szögezni: nem gondoljuk, hogy ma Magyarországon kisebb lenne a sajtó szabadsága, mint mondjuk az 1994-1998 közötti időszakban. Az ezredfordulóig ugyanis egyértelműen az egykori állampárt és a liberális párt holdudvara által szinte teljes mértékben uralt elektronikus és nyomtatott sajtópaletta állt csak az érdeklődő polgárok rendelkezésére,online sajtóvilág egyáltalán nem létezett. Szubjektív sajtószabadság-indexünkön pedig jottányit sem változtatnak a Freedom House sajtószabadságról szóló jelentései, amelynek magyar szakértői listáját végigböngészve egészen biztosan nem az „elfogulatlanság” kifejezés jut először eszünkbe.

Nem kérdés, hogy a Népszabadság igen sok kérdésben nem a mi általunk képviselt értékeket vallotta magáénak. Szerintünk az sem kérdés, hogy kormánypárti politikusok néha egészen elképesztő formákat öltő urizálásáról, botrányairól továbbra is kötelessége a sajtónak hírt adni – akár olyan felületeken is, amelyeknek értékrendszerével a magunk részéről nem igazán értünk egyet.

Bizonyos, elveinkkel összeegyeztethetetlen kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos egyet nem értésünket kifejeztük már több alkalommal is, és ezúttal is csak azt tudjuk mondani: a konzervatív kormányzásnak fontos eleme kell legyen az önmérséklet, s mindenek előtt a törvények uralmának betartása. A politika persze nem lehet olyan finnyás, mint az egyéni erkölcs: a sikeres politika cselekvés nem mindig igazolható morálisan. A politika nem az erkölcs folytatása más eszközökkel. De úgy gondoljuk, hogy vannak olyan határok, amelyeknek az áthágása még egy realista politikaszemlélet alapján sem fogadható el.

Hogy mi áll a Népszabadság teljes platformjának leállása mögött, az a nyilvánosság számára pillanatnyilag nem világos. Ám üzleti érdekek nem magyarázhatják az egyik legismertebb ellenzéki médium minden érintett munkatárs és a közvélemény számára váratlan, elfogadható magyarázat nélküli, azonnali leállítását. Mivel a jelen helyzetben a politikai befolyásolás gyanúja erőteljesen felmerül, a sajtószabadság iránt elkötelezett jobboldaliakként erkölcsi kötelességünknek érezzük a szolidaritás kinyilvánítását a szerkesztőség munkatársai iránt, és annak kimondását, hogy a jelenleg ismert tények alapján az eljárás elfogadhatatlan.

Meggyőződésünk szerint a magyar politikai közösségnek az az érdeke, hogya Népszabadság újból működjön, vagy ha a lapot gazdasági okokból nem tudja üzemeltetni jelenlegi kiadója, akkor a lap sorsáról a szerkesztőséget bevonva szülessen szakmailag elfogadható, a nyilvánosság számára átlátható döntés.

Budapest, 2016. október 8.

Fekete Balázs
Hörcher Ferenc
Pócza Kálmán
 

(Közlemény.)

Összesen 510 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Logogrif
2017. március 02. 21:01
Ez a kis írásmű totálisan igazolja,hogy klasszikus jobb, olyan nincs! Aki még él ama 60-70 netán 80 évesekből,akik megélték 56-ot,pl. a Széna téren-ma szégyelik mindazt,amit a maiak előadnak! - Abban a "buliban" igazán tudtunk magyarnak lenni! Ez a mai jobbnak mondott brandzs,akik megjárták az utat a liberálisnak mondott ideáiktól,a mai nemzethy oldalig:csak cigánykodó senkik! Mentesek minden világnézettől,csak alpárian gőgös hazug emberkék,akik "pávatánca" az igazi cigánykodás! A mai ritterek igazi lényét jól példázza a Bánk bánban szereplő ritterek sora...s tán a jövendő sorsa is.
Anti Komcsi
2016. december 26. 17:32
Nem jobboldali újságíró az, amelyik a saját újságának az elégetőit támogatja.
Anti Komcsi
2016. december 26. 17:32
Nem szolidaritásról van szó hanem kilóra megvett korrupt jobboldali senkikről.
Anti Komcsi
2016. december 26. 17:32
Ezek nem jobboldaliak hanem lefizetett gyengeképességű nevenincs senkik akik azt akarják elhitetni, hogy a nácizmusra és sötét kommunizmusra emlékeztető újságégetés demokratikus érték.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!