Piszkos Fred az ENSZ-ben

2016. október 07. 07:51

António Guterres megválasztása remek lehetőség az Orbán-kormánynak egy újabb nemzetközi szervezet elleni front megnyitására. Ellenségből nekik sosem lehet elég, de a Bem rakparton hátradőlhetnek, jövőre is lesz kitől védeni a hazát.

2016. október 07. 07:51

„António Guterres megválasztása remek lehetőség az Orbán-kormánynak egy újabb nemzetközi szervezet elleni front megnyitására. Ellenségből nekik sosem lehet elég, de a Bem rakparton hátradőlhetnek, jövőre is lesz kitől védeni a hazát. Ráadásul bármit mond majd az új főtitkár, rögtön el lehet ütni azzal a kényelmes, bár hazug érvvel, hogy az csak egy »kommunista« véleménye. Nem lesz érdekes, hogy Guterres otthon a diktatúra ellen fellépő szocia­lista pártot vezette, majd a ­Szocialista Internacio­nálé elnöke volt. Könnyű megjósolni, hogy az Euró­pai Unió után most az ENSZ is célponttá válik. ­Pláne, hogy a portugál tíz évig töltötte be az ENSZ menekültügyi főbiztosának posztját, vagyis igazi »migráncssimogató«.

Úgy hírlik, a magyar kormány is felmérte, érdemes-e saját jelöltet állítani, de – nagyon helyesen –úgy döntött, hogy nem, mert a vége úgyis kudarc lett volna. Mostanság szerényebb célért, a negyvenhét tagú Emberi Jogi Tanácsba való bekerülésért kampányol, Szijjártó Péter az elmúlt hetekben az ENSZ Közgyűlése miatt New Yorkban járva több tucat külügyminisztert próbált meggyőzni a magyar jelölés támogatásáról. Hamarosan meglátjuk, milyen sikerrel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2016. október 08. 01:18
"Piszkos Fred az ENSZ-ben" Obama volt?
Hora
2016. október 07. 18:46
Végül is jó a cím, csak rossz a sorrend: Fred a piszkos ENSZ-ben. Na, így már hiteles.
tas0125
2016. október 07. 11:33
Horváth Úr! Pont Ti látástól-vakulásig azt tesztek. Ez is egy hívó-fedett szó. Végtelenül hiteltelen vagytok. Orbán semmi mást nem csinál, csak ha előkerül egy magyarság ellenes érdek felveszi a harcot, nem kreál, legfeljebb szövetséget épít az azonos érdekű népekkel. Lásd a kis antant államok, ma szövetségesek a közös védelem érdekében. Ezt kaptad ki.
Mich
2016. október 07. 11:02
G. ELLENDRUKKER!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!