A sci-fi, amihez zsebkendő kell

2016. november 12. 08:38

Megnéztem az Érkezést, és most én érzem kicsit szűkösnek a földi nyelvek lehetőségeit. Semmit nem akarok elmesélni erről a filmről, és mindent el akarok mesélni róla.

2016. november 12. 08:38
Stöckert Gábor
Index

Nyilván ilyen helyzetben kritikus pont a színészválasztás, és szerencsére a Bankset alakító Amy Adams minden prekoncepciómra rácáfolt. Nem tartozott ugyanis eddig a kedvenc színészeim közé, de nagyon meggyőző, amit az Érkezésben alakít; minden korábbi Oscar-jelölése ellenére most először érzem azt, hogy óriási utat tett meg a Kapj el, ha tudsz fogszabályozós ápolójától és A hivatal első évadának táskaárusától. Ez egyszerűen az ő filmje, és nem pusztán azért, mert a forgatókönyvben neki jut a legtöbb sor. Két említésre méltó kollégája, a Banksnek segítő fizikust megformáló Jeremy Renner és a szótárprojektet felügyelő ezredes, Forest Whitaker egészen el is szürkülnek mellette, de ez egyáltalán nem gond; Adams a hátán viszi el az egész produkciót, és ez így van jól.

A kisregényt persze komoly változtatásokkal adaptálták. Eric Heisserer forgatókönyvíró (ez a nagy áttörése, az eddigi legfontosabb munkája az Amikor kialszik a fény volt) sokat visszavett a tudományos részletekből, de nem tüntette el teljesen azokat – érthető lépés, egy mozinéző ingerküszöbe máshol van, mint a hard sci-fi olvasóké. Az is tolerálható, hogy bekerült egy akciósabb szál a szkriptbe, ami emeli Banks és a többi nyelvész munkájának tétjét. Viszont ezt Heisserer kicsit túltolta: az adaptáció egyetlen hibája e szál elvarrása, amikor az addigi finom megoldásokba egy bántón direkt jelenet rondít bele – nálam itt veszített pontot a film. De a nyelvészkedést kísérő spirituálisabb vonal megint jól működik, és az Érkezésnek sikerül az, amin a Csillagok között elhasalt: úgy gondolkodtat el, hogy közben nem nyom le tudománynak látszó ezoterikus maszlagot a néző torkán.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
avmanster
2016. november 14. 02:10
szerintem ciki, ha egy férfiember szakállal vagy szakáll nélkül zsebkendő után kapkod. pláne egy moziban. Ferikém kérsz még egy vodkát? http://bit.ly/2eOcpm0
Dénia
2016. november 13. 07:44
Jól hangzik, megnézem.
Lannister
2016. november 12. 21:30
Már az Interstellarhoz is zsebkendő kellett. Ez a túlzott szentimentalizmus nem tesz jót a sci-finek. Az Érkezést persze meg fogom nézni, de zsepit csak azért se viszek. :(
anaphylaxiás sokk
2016. november 12. 15:02
Nekem bejött a film.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!