Új erő kell!

2017. január 14. 21:27

A kormány csapnivaló teljesítményével, az általa kínált kilátástan jövővel egyre elégedetlenebbek az emberek.

2017. január 14. 21:27
Kerék-Bárczy Szabolcs
Facebook

Kerék Bárczy Szabolcs

Új erő kell!

Nyár óta jottányit sem mozdult el a magyar belpolitika a holtpontról: a kormány csapnivaló teljesítményével, az általa kínált kilátástan jövővel egyre elégedetlenebbek az emberek. A többség változást akar, de hiteltelennek tartja a jelenlegi ellenzéket is, amely vezetőinek java része teljesen lejáratta magát. Ők is felelősek azért, hogy óriási a korrupció, hiszen az elmúlt huszonhat évben a pártok nagykoalícióban lopták szét a nemzeti vagyont. A demokraták oroszlánrészt vállaltak a Fidesz kétharmadossá hízásában 2010 előtt, majd ismételt győzelmében két éve, és a szélsőjobb folyamatos életben tartásában. Ebből a csapdából csak a jelenlegitől drasztikusan eltérő szemlélettel lehet kitörni. Ehhez szükség van egy új, a nemzeti érdekeket mindenek elé helyező, szakmai alapokon álló, hiteles emberek alkotta, nyugatos, nyitott, mérsékelt konzervatív erő megjelenésére. Ez a középen álló erő, amelytől jobbra a Fidesz-Jobbik, balra pedig a demokratikus ellenzék helyezkedik el.

Ez az új erő szakít a pártpolitikai-ideológiai szemlélettel. Nyugodt, higgadt jövőt és biztos építkezést kínál az országnak. Vezetői szilárd értékrenddel rendelkező, árokbetemető emberek, akik szakmai, nem pedig párt alapon közelítenek az előttünk tornyosuló problémákhoz. Szót értenek mindenkivel, akinek a haza üdve a legfontosabb. Az új erő vezetői nem akarnak meggazdagodni a köz szolgálatából. Egyéni felelősséget vállalnak cselekedeteikét. Bátran fellépnek a rendszerszintű korrupció felszámolásáért, nem kívánnak senkin bosszút állni, de a bűnt üldözik, akárki is követte és követi el azt. Tudják, hogy az emberek érdekeit a keresztény értékeken nyugvó, nyugati szövetségesi rendszeren belül, szabályozott, de szabad piacgazdaság és erős társadalmi szolidaritás által lehet a legjobban érvényesíteni.

A legfontosabb problémák megoldására kell összpontosítunk. Növelnünk kell a polgárok biztonságát, kiszámíthatóvá kell tennünk a jövőt, és értéktetremtő munkát kell adunk az embereknek. Elsősorban az oktatást, az egészségügyet kell talpra állítani, valamint a magas hozzáadott értéket teremtő szolgáltatásokat, és az ország infrastruktúráját kell fejlesztenünk. Pénz már most is rendelkezésre áll mindehhez, de a források folyamatos biztosításához kiszámítható jogrendre, a köztársaság alkotmányának, a fékek-ellensúlyok rendszerének helyreállítására, hosszú távon tervezhető gazdaságpolitikára és tisztakezű közéletre van szükség. A nemzet megerősítéséhez szükséges az országot kifosztó politikusok és strómanjaik vagyonszerzésének alkotmányos keretek közötti, társadalmi ellenőrzés mellett történő felülvizsgálata, a rendszerszintű korrupció könyörtelen felszámolása. Ezt a munkát a pártpolitikai befolyástól megtisztított ügyészségnek és más rendvédelmi szerveknek kell segíteniük.

Közös céljaink eléréséhez új társadalmi szerződésre, közmegegyezésre és a bizalom helyreállítására van szükség. Vissza kell adni az embereknek a saját kisközösségeiket. A civil szervezeteknek döntő befolyást kell kapniuk a szakmai munkában. A pedagógusoknak kell megalkotniuk a nemzeti alaptantervet, és az egészségügyi dolgozóknak kell kimunkálniuk az egészségügy felemelésének programját. Az önkormányzatoknak vissza kell adni a jogosultságot, hogy ők döntsenek a településük alapvető közszolgáltatásairól és forrásaik felhasználásáról. Meg kell becsülnünk egymást, a másik tiszteletét nem írhatja felül semmilyen egyéni vagy csoportérdek.

Ma egyre többen félnek a bizonytalanságtól, szegénységtől, a nemzetközi terrorizmustól, a migránsoktól. A félelmek egy része jogos. Az új erő fokozatosan felszámolja ezeket a félelmeket, megköveteli a közhatalmat gyakorlóktól a törvények betartását, megerősíti ezeréves kulturális és erkölcsi hagyományainkat. A hazánkba érkező külföldiekkel szemben megköveteljük a velünk való együttélés alapvető szabályainak ismeretét és tiszteletét. Úgy leszünk befogadóak a rászorulók iránt, hogy közben megvédjük saját kultúránkat és életformánkat.

Zsákutcában van a magyar politika, végzetesen megosztott a társadalom. De a változás igénye kitapintható. A feltételek adottak, lehetőség van az előre lépéshez. Erős elhatározással és fáradhatatlan munkával hamarosan létrejöhet az új erő a régiekkel szemben, közös célokkal, mindannyiunk érdekében: az új Magyarország érdekében. Az óra ketyeg. Nem kell sok idő, és indulhat az új időszámítás.

(Az írás eredetileg a Magyar Nemzetben jelent meg)

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hetedik
2017. január 16. 14:18
Kóbor kutya ( ugatós) ingyen elvihető.... oltási könyv megvan
antioxi
2017. január 15. 15:54
Ez a Kerék Bárczy igazi politikai szélhámos, aki csak akasztott ember nem volt még.
nyugalom
2017. január 15. 14:54
Ha minden olyan rossz itt, akkor miért is nem állnak össze az elvtik? Még nem olvastam egyetlen tervet sem, csak lózungokat és ötleteket, hogyan is kellene lejáratni a mostani kormányt! Honnan veszik, hogy egy egész ország szenved hat éve? Kik ezek a legények?
Text adósság
2017. január 15. 14:35
"Zsákutcában van a magyar politika, végzetesen megosztott a társadalom. De a változás igénye kitapintható." A pöcsöm van zsákutcában, viszont a változás igénye már nem kitapintható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!