Mitől válhatna a Jobbik a civilizált, demokratikus közélet részévé?

2017. január 10. 13:09

A Jobbik súlyos felelősséget visel azért, hogy az antiszemita nyelv legitimmé vált a magyar közbeszédben, és társadalmi tudatformáló, ideológiai szervezőerővé vált.

2017. január 10. 13:09
Szántó T. Gábor
Szombat.org

Nem kerülte el természetesen figyelmünket a Jobbik lassú változása, a legszélsőségesebb személyek egy részének kizárása a vezetőségből, és az agresszív antiszemita hang visszaszorulása. Ugyanez a folyamat az elmúlt másfél évtizedben, többé-kevésbé hasonló módon lezajlott a nyugat-európai szélsőjobboldali pártoknál, bár azok előrébb járnak, és messzebb jutottak a magyar szélsőjobboldalnál.

A Jobbik civilizált, demokratikus politikai erővé válásához, és a velük folytatott eszmecseréhez szükséges minimális közös nevező még nem alakult ki. Ehhez szükséges volna, hogy a Jobbik mint politikai párt, illetve mértékadó fórumai, korábbi nézeteikkel szembefordulva

– tegyék világossá álláspontjukat a Holokauszt emlékezetével és az azzal összefüggő állami felelősségvállalással és feladatokkal kapcsolatban az euroatlanti világban elfogadott normák szerint;

– juttassák világosan kifejezésre pártjuk elítélő viszonyát a nyíltan antiszemita, rasszista csoportosulásokhoz és fórumokhoz;

– fogalmazzák meg világosan álláspontjukat Izrael Állam létjogosultságáról, valamint a nyugati világ értékeit fenyegető iszlám fundamentalizmussal és a terrorral szemben.

Amennyiben ez megtörténik – és a fordulat nem csupán időleges lesz, hanem tartós, felelős magatartássá, normává válik a Jobbik minden hangadója és hivatalos fóruma számára a hitelesség megalapozásáig –, akkor kialakulhat az esetleges párbeszédhez szükséges feltételrendszer.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2017. január 11. 11:59
Kiegészíteném még a listát: – Nyilatkozzon a Jobbik a Holokauszt®™© abszolutizmusáról. Alapszabályában rögzítse, hogy ez volt a világtörténelem legsúlyosabb, sőt egyetlen népirtása. Ezzel egyidejűleg azt is rögzítse, hogy a világtörténelemben egyetlen totalitárius, sőt egyetlen zsarnoki rendszer volt csak: Adolf Hitleré és az őt másoló Mussolinié, Horthyé, illetve a bár korábban élt, lelke mélyén biztosan hitlerista magokat nevelő Tisza Istváné. – Az iménti felfogásnak az emlékművekhez való hozzáállásban is meg kell mutatkoznia. Azaz a Jobbiknak nem szabad követelnie az ötvenmillió embert kiirtó Szovjetunió megszálló csapatait magasztaló emlékmű eltávolítását, ugyanakkor erélyesen fel kell lépnie minden szobor felállítása ellen, amely olyan embert ábrázol, akiről egyesek azt sejtik, hogy találkozott már olyan emberrel, aki látott már antiszemitát. – Nyilatkozzon a Jobbik arról, hogy az egyes etnikai kisebbségek elnyomásával – mindenekelőtt a határon túli magyarokéval – csak a zsidóság szenvedéseivel összevetve, bagatellizálva hajlandó foglalkozni. – Nyilatkozzon a Jobbik arról, hogy ha a tagságában bárki rákérdez arra, hogyan lehet az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élére az utóbbi három évtizedben kizárólag egy tizenötmilliós kisebbség köreiből választottak elnököt – sőt elnökjelöltet –, a renitens, témát felvető politikust kizárja soraiból. Hasonló eljárást kell foganatosítani az Izraelnek juttatott amerikai segélyek, illetve az ENSZ-ben rendszeresen alkalmazott amerikai vétók témájának felvetésekor is.
bontottcsirke
2017. január 11. 08:02
A fityesz ezen már túl van. Gurulnak is a milliárdok a zsebeikbe.
sztd
2017. január 10. 21:59
Szerintem a Jobbinak pont elég, ha a balos szavazótömegek rájuk szavaznak. A prolikat sem a holokauszt, sem Izrael állam nem érdekli annyira, és már az átszavazási engedélyt is megkapták. Az LMP sem tiltakozott, pedig velük a főváros és a polgárosodottabb nagyvárosok is behúzhatóak. Szóval ennyi volt, ez a gát is áttört.
Text adósság
2017. január 10. 21:29
Bármennyire is, bármilyen módszerrel próbáljátok megkedveltetni a Jobbikot nem fog sikerülni, a Jobbik ugyanúgy a Moszad zsoldjában áll mint Szabó Albert és Bácsffy Diana.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!