„Utcát söpörtünk, árkot tisztítottunk” – Oláh Gergő vallomása a közmunkáról

2017. február 17. 11:48

Volt, hogy közmunkásként az utolsó húszforintosért túrta fel a lakást, ma az egyik legnépszerűbb magyar énekes. Oláh Gergő népmesébe illő történetének hátterében vállaltan Jézus Krisztust látja, és igyekszik átadni hitét és tapasztalatait minél több emberhez.

2017. február 17. 11:48
Oláh Gergő
Hetek

A Heteknek adott interjújából kiderül: a 29 éves Oláh Gergő 8 éve él házasságban, 3 gyermek édesapja. 

Gergő szülei gyári munkások voltak, amiből az ezredfordulóig meg lehetett élni Nógrádban. Akkortól azonban nem volt munka a környéken, és a család Gergő tinédzserkorára elszegényedett. „Ennek ellenére a szüleim mindent megadtak nekünk, gyerekeknek, például beírattak zeneiskolába, amikor pedig zongorára volt szükség, azt is előteremtették” – emlékezett vissza ezekre az évekre az énekes a Heteknek adott interjújában. 

Oláh Gergő felmenői között rengeteg zenész van - a Száztagú Cigányzenekarban is játszik rokona, de a tágabb család tagja Gáspár Laci, Radics Gigi pedig az unokatestvére. 

Az interjúból az is kiderül, hogy mikor találkozott először Gergő a származása miatti elutasítással, milyen kudarcok érték emiatt, hogyan ismerkedett meg a feleségével, Nikivel, és hogyan talált vissza az ő révén Istenhez. 

Életének ebben a szakaszában Gergő nem kapott munkát Salgótarjánban, ezért feleségével alkalmi munkákból éltek. Gergő maltert kevert, sittet talicskázott, vagy vasat gyűjtött, végül 2009-től közmunkásként volt kénytelen elhelyezkedni. „Utcát söpörtünk, árkot tisztítottunk, iszapot gereblyéztünk, vagy járdalapokat fektettünk le” – emlékezett erre az időszakra Gergő. Sokféle feladat adódott a közmunkán. Életüknek ez az időszaka a 2008-as gazdasági válság kitörésétől egészen 2012-ig, azaz addig tartott, amíg Gergő meg nem nyerte az X-faktort. 

Az interjúból az is kiderül, hogy Gergőt a megkérdezése nélkül nevezték be az X-Faktorba, és elsőre nem tetszett neki az ötlet, de végül feleségével úgy döntöttek, hogy nincs vesztenivalójuk. „A tehetségkutató olyan, mint amikor valaki beszáll egy liftbe, és egy perc alatt a századik emeleten van. Nagyon ismertté lehet válni rövid idő alatt, miközben régebben hosszú éveket kellett dolgozni a sikerért. De úgy érzem, én ugyanaz az Oláh Gergő vagyok, mint öt éve, csak most ismerik a nevemet.” 

Gergő máig rendszeresen jár a salgótarjáni roma gyülekezetbe, ahova gyerekkorában szüleivel jártak, és bekapcsolódott a Hit Gyülekezete börtönmissziójába is, amelynek keretében az ország több börtönében beszél a hitről és zenél barátaival a raboknak.

Az Oláh Gergővel készült teljes interjú a Hetek Országos Közéleti Hetilap legfrissebb számában olvasható.

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. június 11. 02:24
Ahogy látom, a Győzikével való rokonságot le is tagadta :) Pedig akinek Gáspár Laci a rokona, annak Gáspár Győzike is az. Viszont tényleg érdekes, hogy egy rokonságon belül hány ismert (és tehetséges!) zenész-énekes van - Radics Giginek az apja is zenész, őt is érdemes lett volna megemlíteni.
Poszata
2017. június 05. 08:38
Lehet, hogy a hitgyüli jót tesz a mélyszegénységből jövő cigányokkal. Hajrá! A fehér követőit viszont kasztrálni kéne, hogy ne adhassák tovább ezt az elmebajt!
Hunyadi Mátyás
2017. május 04. 19:30
Aha. A hangya és a tücsök.
Dénia
2017. május 04. 19:30
Látszott akkor is már rajta, mikor a tehetségkutatóban szerepelt, hogy jó gyerek. Jó ember. Zsigerből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!