A privilégiumok ára

2017. február 06. 08:44

A romániai pártok többségének körében egyébként is elterjedt az a nézet az utóbbi időszakban, hogy az igazságszolgáltatás túlságosan függetlenné vált, a korrupcióellenes ügyészség elszabadult hajóágyúként működik.

2017. február 06. 08:44
Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet

„Mi is történt? Egy hónap sem telt el a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatása óta, és a kabinet korlátozta a hivatali visszaélésnek, a hanyag kezelésnek és az érdekellentétnek a büntető törvénykönyvben megszabott büntethetőségét. Nem véletlen, hogy éppen ezeket a bűncselekményeket vonták ki a Btk. hatálya alól. Az elmúlt két év során a korrupcióellenes ügyészség több mint kétezer politikust és köztisztviselőt állított bíróság elé hivatali visszaélés miatt, és a vádlottak által az állami költségvetésnek okozott kár értéke meghaladja az egymilliárd eurót. De ennél prózaibb oka is volt, hogy a Btk.-t egy késő esti ülésén, sürgősségi rendelettel módosította a román kormány: a PSD elnöke büntetlenséget akart szerezni magának. Dragneát tavaly választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, ez az ítélet pedig megakadályozta a befolyásos politikust abban, hogy alakulata győzelme után elfoglalja a miniszterelnöki tisztséget.

A napokban megkezdődött másik büntetőperében viszont már hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják; márpedig elég, ha ismét »csak« felfüggesztettet kap, és vonulhat börtönbe. Ez hát az oka annak, amiért Dragneáék hadat üzentek az igazságszolgáltatásnak, megpróbálva gátat szabni a korrupcióellenes küzdelemnek is, amit amúgy egy tavalyi, csak most nyilvánosságra került interjúban a szociáldemokrata pártelnök egyszerűen »bullshit«-nek (halandzsa) nevezett. A romániai pártok többségének körében egyébként is elterjedt az a nézet az utóbbi időszakban, hogy az igazságszolgáltatás túlságosan függetlenné vált, a korrupcióellenes ügyészség elszabadult hajóágyúként működik, és válogatás nélkül szedi »áldozatait« a politikusok, köztisztviselők, üzletemberek közül, vétlen embereket küldve rács mögé.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szúnyog
2017. február 06. 11:36
A DNA nevű politikai fegyver létét semmi sem igazolja. Tolvaj politikusok sem.
drkovax
2017. február 06. 10:28
A korrupció ellenes ügyészéggel Dragneanak sem az a baja, hogy létezik, hanem az, hogy nem ő irányítja. De lehet ez se zavarná, ha ő maga nem került volna képbe. Mert ettől eltekintve minden lépésük megfelelne a dákoromán szocializmus elveinek ...
Agnieszka
2017. február 06. 09:54
Ilyen "hivatali visszaélés" például egy magyar polgármester építési engedélyt ad ott, ahol közel 100%-kal megválasztották és valamilyen bukaresti törvény apróbetűs részét nem tartja be. Ezért letartóztatják.Normális helyen ráadásul az ilyen ügy helyi hatáskörben van. Az. un. korrupció elleni harcuk szorosan kapcsolódik a magyar ellenességgel Vagy a törvényes tulajdonosnak visszaadott Mikó kollégiumot elveszi újból a bukaresti hatalom és akinek a törvényes restitúciós eljárásban szerepe volt, azt börtönbe csukják.
Öreg
2017. február 06. 08:50
Az MN-ben nem azt kellene megemlíteni, hogy a kisebbség önrendelkezésének is az eszköze? Funkcióba kerülő magyar nemzetiségű vezető elleni korrupciós vád sokszorosa a román nemzetiségű vezetők elleni vádnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!