A második gyermek jelenség

2017. március 21. 13:45

Az első gyermek maga a csoda. Ott sorakozik az egész család a szülőszoba előterében, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik várják izgatottan, hogy megszülessen a baba. Aztán elárasztanak mindenfélével, mindenki segíteni akar, teljes az izgalom. Aztán a második gyermek esetében...

2017. március 21. 13:45
Család.hu
Család.hu

„...hát az egy másik történet. Nagyon. Nem mintha nem örülne neki mindenki, mert ez nem igaz, csak éppen a varázs fakóbb kissé. Nincs tejfakasztó buli, kevesebb az ajándék, mert hát az elsőtől úgyis örököl egy csomó mindent, és még sorolhatnánk.

Pedig a második gyermeküknek életet adó anyáknak ugyanúgy szüksége lenne a fokozott figyelemre és törődésre, mint az elsőszülött esetében, és ugyan nyilván van már rutinja egy újszülött ellátásában, de attól még neki is fontos a pihenés és a nyugalom.

Mivel segíthetünk az anyukának?

Főzéssel

Az első gyermeknél persze kis pánik és nagy kapkodás van, de utólag visszanézve az első baba nagy előnye, hogy… egyedül van. Sokat alszik. És amikor alszik, akkor az anya pihenhet, vagy főzhet, ráadásul a babának többnyire nem kell főzni, csak magának és a párjának, ami jelentős könnyebbség.

A második gyermek esetében viszont a helyzet az, hogy ott az első gyermek. Aki valószínűleg 2-3 éves, ha nincs szerencsénk, akkor éppen az első dackorszak környékén, igényei vannak, foglalkozni kell vele, főzni kell neki, mindezt egyedül. Szóval segítsünk be.

Takarítással

A helyzet hasonló, mint a főzés esetében, két gyermek mellett kinek mard energiája takarítani? Ráadásul viszonylag kevesen szeretnek takarítani, tehát a hála garantált, különösen, ha közben arra is jut ideje, hogy kicsit kicsinosítsa magát, visszakerüljön némi smink, azaz ismét vonzó nőnek érezhesse magát.

A gyermekek felügyeletével

A legnagyobb ajándék alighanem az, ha lehetőséget adunk neki, hogy kicsit kiszabaduljon otthonról, lehetőleg egyedül. Könnyen lehet, hogy tiltakozni fog, hogy még nem akarja másra hagyni a kisbabát, de azért valami azt súgja, meggyőzhető lesz.

A vásárlással

Nem arról beszélünk, hogy vásároljunk be helyette (bár akár ez is megoldás lehet), hanem hogy segítsünk neki, amikor két gyermekkel először nekivág. Elég félelmetes kihívás, hiszen két kicsi sok, az egyik össze-vissza rohangál, a másik éppen üvölt, közben egy csomó ember körülötte, és akkor még a vásárlásra is koncentrálni kellene. Ilyenkor elkel egy baráti segítség.

Alvással

Mi hiányzik a legjobban egy friss kismamának? Az alvás. Úgyhogy aligha tudunk nagyobb ajándékot adni annál, mint ha fogjuk és betuszkoljuk az ágyba – lehet, hogy először ellenkezni fog, de később hálás lesz érte.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!