Viszketeg tenyerek

2017. május 09. 07:44

Nekünk még az igazság sem szaladhat ki a szánkon felháborodásunkban, mert az félelmetes erőszak. Hát persze.

2017. május 09. 07:44
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Idők

„»Úgyis megb…lak!« – üzeni a választáson alulmaradt MSZP képviselője a győztes fideszesnek, aki történetesen egy 70 év körüli hölgy. Na és? Szél Bernadett nem lát okot a megszólalásra. És akkor sem esik össze ájultan a képviselő asszony, amikor a jobbikos Szilágyi György veréssel fenyegeti meg Dömötör Csaba államtitkárt a parlamentben. Szeme sem rebben a »Gyere ki, úgy nyakon b…szlak, hogy leszáll a fejed« bekiabálásra.

»Hadházy szerint nem kell félni a forradalom szótól, hiszen kis forradalmak már most is történnek. Szerinte ezekből a kis forradalmakból születik a győzelem, akkor is, ha vannak megalkuvó emberek, és férgek is.« Így a beszámoló Hadházyról, a Homo erectusról. De hát »aki féregnek nevezi embertársait, az náci!« – szokták üvölteni ezek. Kivétel, ha ők maguk férgeznek. »Félő, hogy Orbánt már csak úgy lehet elzavarni, ahogy a románok tették Ceausescuval« – írja be lapjukba egy »európai« olvasójuk és szavazójuk, a reakció pedig néma csend és sunyi egyetértés. »Orbán g…i, Áder nyeli« – áll a transzparensen, és ez is annyira euró­pai, mint minden transzparense ennek a jakobinus csőcseléknek. S aztán persze behatolnak a Parlamentbe, engedély nélkül, és ott békésnek álcázott erőszakkal megakadályozzák a munkát.

Ha ezt bárhol máshol próbálnák meg, mondjuk az Egyesült Államokban, akkor bizony jönne a takony és a vér. Mert ezt csak itt lehet büntetlenül megcsinálni. S a legfontosabb: nekünk még az igazság sem szaladhat ki a szánkon felháborodásunkban, mert az félelmetes erőszak. Hát persze.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pol-beat menyecske
2017. május 10. 00:57
Drága Fideszfanocskáim! A héten volt a Fagyi Napja. Remélem, a FŐNÖK hozzájárult, hogy féláron nyaljatok! Kár értetek. Valakik is lehetnétek, de így csak valamik vagytok: Orbán Viktor seggének a nyelve. Tényleg megéri?
katus
2017. május 09. 17:22
"A magát sváb származásúnak hirdető Bayer azt is sérelmezte, hogy lezsidóztuk. Pedig ilyen orral jobban járna, ha nem emlegetné ezt a témát" kurucinfo https://kuruc.info/galeriaN/egyeb/bayerkomaromban.jpg Bayer Felvidéken: "Zagyva sült bunkó, barom proli, rongyosra kellene verni a pofáját" A teljes videó: https://www.youtube.com/watch?v=yVuEQTysW3U
katus
2017. május 09. 17:19
Nevetséges ürüggyel próbálkozott Bayer, de a torkosborz sorsára jutott: bocsánatot kell kérnie Zagyva Gyulától A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú tárgyalásán immár jogerősen helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét, amely megállapította, hogy Bayer Zsolt jogsértést követett el Zagyva György Gyulával szemben, ezért bocsánatkérésre kötelezte a Fidesz házi sajtósát. 2012. november 8-án, a révkomáromi Viking Pubban megtartott rendezvényen Bayer "büdös bunkónak, sült bunkónak, barom prolinak" nevezte Zagyvát, továbbá azt mondta róla, hogy amikor az ember lapos köveket felfordít a pincében, olyan arcú lények másznak ki alóla, mint a felperes, aki annyit érdemelne, hogy valaki rongyosra verje a pofáját, illetve nyilas házmesternek is nevezte, "akinek mindegy, hogy az ÁVO-ba kell belépni, vagy a nyilasok közé, ő be fog lépni". Mindezekkel megsértette a Zagyva személyiségi jogait. Zagyva 2013 októberében már pert nyert Bayer ellen, akkor a fideszes bértollnokot 500 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a Budapest Környéki Törvényszék. A Fidesz 5-ös számú tagkönyvének tulajdonosa azonban a fizetési kötelezettségének nem tett eleget, és a korábban már jogerőre emelkedett döntéssel szemben igazolási kérelmet terjesztett elő, mondván, rossz címre ment az idézés. Annak ellenére, hogy más ügyekben erre a címre érkezett idézéseket Bayer átvett, a Budapest Környéki Törvényszék új eljárás lefolytatásáról döntött. Az Ítélőtábla tegnapi döntése nyomán Bayer trükkösen megúszta a kártérítés megfizetését, ám egy nyilvános bocsánatkéréssel így is adósa a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnökének - ami sokkal megalázóbb, hiszen az ötszázezret tíz perc alatt megszerezhette volna egy "Viktor az Isten, aki nem így látja, az undorító, bűzölgő, gennyes stb. okádék" című cikkel, a bocsánatkérés azonban egy ilyen részegen megejtett ujjgyakorlatnál sokkal megerőltetőbb dolog. Mármint lelkileg. Amint kezünkben lesz a szöveg, természetesen közzétesszük. Forrás: https://kuruc.info/r/6/141555/ https://www.youtube.com/watch?v=_QQRViU3-0I
katus
2017. május 09. 17:16
Így kért bocsánatot a tahó zsóti http://24.hu/belfold/2015/05/26/igy-kert-bocsanatot-bayer/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!