Bevallomás

2017. június 06. 10:24

Örültem. A kétharmadnak is. Biztos voltam benne, hogy Orbán Viktor bebizonyítja, hogy igazi európai vezető, nem feltörekvő, hataloméhes kis diktátor.

2017. június 06. 10:24
Kiss Judit Ágnes
168 Óra

„Örültem. A kétharmadnak is. Biztos voltam benne, hogy Orbán Viktor bebizonyítja, hogy igazi európai vezető, nem feltörekvő, hataloméhes kis diktátor, nagyvonalú gesztusokat tesz majd az ellenzéknek, kulcspozíciókat kínál fel, lesz itt szakmai alapú és demokratikusan működő vezetés! Bízni akartam, mert így kellene működnie egy országnak: demokratikusan, szakmai alapon és nagyvonalúan – máig nem adhatom fel ebbéli hitemet.

Ez volt az elvárásom. Az elegáns, kulturált gesztusok helyett mindenütt fejek hullottak, és hozzá nem értő, de a végsőkig lojális figurák kerültek a döntéshozók közé. A dohányzás korlátozásáról szóló törvény volt az egyetlen, aminek örültem, kifejezetten progresszívnak találtam – közben viszont egyre jobban hatalmába kerített a rémület.

Eleinte azt hittem, én értelmezem rosszul a történteket. Hogy kell lennie valami kényszerítő körülménynek vagy legalább a rossz döntések mögött tiszta szándéknak, legyen szó Alap- vagy médiatörvényről. Csak nem tudok eleget a dolgok hátteréről. Lépésről lépésre, hónapok alatt döbbentem rá, mi épül itt a szemem láttára. Nem akartam látni. Nem akartam foglalkozni vele. Arra vannak a politikusok. Vagy a szüleim. Én hadd írjak szerelemről, Istenről, a lélek mélységeiről. Nem hagyták. Egy versemet azért küldte vissza egy szerkesztő, mert nem elég hazafias, nem vállalja miatta a feszültséget a lapnál. Nem azért, mert nem elég jó. Elindult a megfelelés és az öncenzúra, a művészek megosztása jó és rossz elvtársakra. A színházak jutalomfalatként való odavetése egy-egy lelkesen csaholónak. Tanárként az évek óta ígért életpályamodell első lépésben az autonómiámat vette el, a lelkiismeretességemet kérdőjelezte meg.

De nem csak a személyes érintettség tett a mostani kormány kritikusává. Máig bennem van az első nemzeti konzultáció illusztrációi láttán föltörő pánik: az ötvenes évek általános iskolai tankönyvei léptek frigyre Jehova tanúinak kiadványaival. Itt hazudnak. És mindent megtesznek, hogy ezt a hazugságot lenyomják a torkomon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. június 06. 21:58
Mi ez a hangnem kérem?
balbako_
2017. június 06. 19:37
Ha a verselés nem megy segít a politika?
marko11
2017. június 06. 16:39
a kétharmad óriási lehetőség volt az ország (az egész ország!) felvirágoztatására: anyagilag - szellemileg e helyett lett egy egy-központú, túlcentralizált rendszer, ahol az egyes (alsóbb) posztok betöltésénél ma már csak a párthűség számít anyagilag pedig csak egy szűk kör jár jól a szellem, a kultúra pedig nem tényező többé
Csomorkany
2017. június 06. 15:24
Számomra sem tűnik túl értelmiségi magatartásnak a FIDESZ-ben való csalódás után mindent megbocsátani a szociknak, és pl. a 168 órában publikálni. De magában az, hogy a FIDESZ-ben csalódott, totál érthető, magam is így vagyok ezzel, és az okok is hasonlóak. Felcsút, stadion, kisvasút, Farkas Flóri, és mindez (és sok efféle) idióta fidesz-apparatcsik nyelvvel leöntve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!