A diszkrimináció mint világvallás

„A bírók a kardinális kérdésekben felülírják a képviselők döntéseit, holott ők nem méretik meg magukat négyévente. Mégis velük erőltették az ideológiát az amerikaiakra, aztán az európaiakra. Ez »joggal« nevezhető jogászi puccs­sorozatnak, amely a diszkriminációellenesség nevében történt. Minden megkülönböztetés tiltott. Nincs különbség férfi és nő, külföldi és belföldi, a másik nem és az azonos nem iránt vonzódók között. Félművelt futballsztárokkal mondatják fel a »no racism« varázsigéjét. Párizsban a járókelőkre rivallják a plakátok, hogy nincs nagy és kicsi. Akkor nincs különbség felnőtt és gyerek között sem! Tanárként ne okítsam a serdülőt, hanem játsszak vele, hogy osztályfőnöki órán óvszert húzzak a banánra, felzárkózva a nyugati balliberális oktatás minőségéhez.

A diszkriminációtiltás az abszolutizált egyenlőséget szolgája. Ez az ideológia arra jó, hogy megbontsák vele a nemzeti, kisközösségi szolidaritást, a családot, a szokásokat, az illemet, mindent, ami akadály a korlátlan egyénkirály érvényesülése előtt, aki hatalmát zabolátlan fogyasztással és irdatlan ökológiai lábnyommal bizonyítja a multik hasznára. Trumpnak azt kellett felvállalnia, amit a százfelé rángatott kortársainak többsége akart.
Olyan bírót nevezett ki, aki az alkotmány szövegének eredeti jelentéséhez kíván visszatérni. Ideje felülvizsgálni a progresszívek alkotmányértelmezéseit, ideje megszabadulni az olyan csapdaszavaktól, mint a diszkrimináció. Ezek fogságban tartják a krea­tív gondolkodást, megbéklyózzák a természetes viselkedést. Nagyapáink még tudták: jobb félni (azaz óvatosnak lenni az ismeretlentől), mint megijedni. Igenis van különbség ember és ember között, és ezt minden, még el nem varázsolt állampolgár tudja, legfeljebb nem meri hangoztatni, mert az atlanti világban szigorúan büntetik. Perekre kész jogászhad várja a soros áldozatot.

Nyugaton szinte mindenhol jogászi fetisizmus tapasztalható, az elvont emberi jogok mantrája betolakszik a magánéletbe is. A jogászok némelyike prófétai szerepre áhítozik, és a médiagárda hangoskodva kíséri ellenőrző útjain. Az aggályos pillantású politikusok már nem igazán szuverének, és fanyelvvel palástolják tehetetlenségüket. A gazdasági szereplők egy vagyoni határ felett régóta kivonták magukat a politika ellenőrzése alól, azaz a választók döntése alól. A demokrácia alól. Már csak a multik világát jól ismerő Trump nagyvállalkozó tud szembeszállni ezzel az ideológiával, amely túlmutat önmagán és napjaink kapitalizmusát szolgálja.

Az ön- és éntudatuknál maradó választóknak egyelőre a tehetetlen düh jut, hiszen alig tudják befolyásolni az életüket meghatározó eseményeket. Hiába a szavazás joga, a hatalom átköltözött a politikától egy nehezen megfogható régióba. Ahonnan Macronok kapnak dodonai sugallatot ahhoz, hogy miként és hogyan tovább.”