Soros György az Európai Bizottság elnöke

2017. július 10. 08:43

Jelen állás szerint rajta kívül talán senkiben nincs ekkora gyűlölet az európaiak, különösen a németek és a magyarok iránt, mint benne.

2017. július 10. 08:43
Somogyi János
Magyar Idők

„Semmi kétsége nem lehet senkinek, mert mára nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Bizottság tényleges elnöke Soros György. Sorosnak a zsebében van az egész Európai Unió, szőröstől-bőröstől. Jean-Claude Juncker csak ennek a politikai haramiának a dróton rángatott bábja. Az Európai Unió és annak bármely szervezeti egysége akkor és olyan döntést hoz, amit ez a végtelenül erőszakos, kőgazdag, gonosz vénember akar.

Felesleges sorolni a példákat, a Magyarország elleni mondvacsinált, kettős mérce alapján hozott kötelezettségszegési eljárásoktól kezdve az emberi jogi bírósági ítéletekig. Mára az is kiderült, hogy Sorosnak nincs egy jogilag tiszta alapítványa, szervezete, intézménye sem, de van rengeteg pénze és mérhetetlen gyűlölete Európa és legfőképpen hazánk ellen. Mikor lesz már vége ennek a Soros-őrületnek? Meddig akarja még Európa és hazánk elleni harcát folytatni ez a Wall Street-i matuzsálem? Attól tartok, Soros soha nem fogja belátni, hogy nem nyerhet a világ, de még Európa ellen sem. Soros élete is véges, kérdés azonban, hogy lesz-e hozzá hasonlóan megveszekedetten elszánt követője a világelitkasztban az Európa bekebelezése projektnek. Jelen állás szerint rajta kívül talán senkiben nincs ekkora gyűlölet az európaiak, különösen a németek és a magyarok iránt, mint benne.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
repulok
2017. július 10. 15:09
Fura dolgok vannak itt; az izraeli nagykövet először tiltakozik, majd a kormányfő elítéli Soros ténykedését. Demjánék együtt utazgatnak Habonnyal. Ne legyenek illúzióink, a lényeget soha nem fogják kibökni az érdekeltek, mert az olyan egyszerű, mint a faék...
malakka
2017. július 10. 13:10
Ebben az országban sok-sok éve személyesen Orbán felelős mindenért. Az árvízért és az aszályért. Minden tehetetlen proli nyomoráért és minden ügyeskedő gazdagodásáért. Még a fáról lehulló veréb is miatta pusztul el. A Líbiában gumicsónakba pattanó és később tengerbe fulladó nigger az ő áldozata. A ballib kormányok ámokfutásáért is ő felelős, elvégre ő volt az ellenzék vezére, gátolta a gyors iramodást a fényes ösvényen. És akkor jön egy marék ballibbant - akik nyelvüket lógatva rohannának megbaszni az anyjukat a ravatalon, ha Orbán ellenzi - és telesírja a netet, hogy milyen csúnya már egy személyt felelőssé tenni és támadni. Vicces.
Mich
2017. július 10. 11:57
"Soros György az Európai Bizottság elnöke" Több annál: az EB nevű maffia Keresztapja... neki csókolnak kezet, vagy orcát...
békepap
2017. július 10. 11:42
valaki magyarázza már meg nekem, hogy konkrétan az országnak, a magyar embereknek mi lesz jobb attól, hogy soros ellen uszítunk? soros megbánja bűneit, és szétosztja vagyonát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!