Lee tábornok és a liberálisok

2017. augusztus 16. 08:51

A baloldal a káosz bélyegét hordja magán, ezért nyomában mindig vér és halál jár.

2017. augusztus 16. 08:51
Mr Falafel
Menekülttábor

„A polgárháború négy évig tartott, félmilliónál is több halálos áldozatot követelt. Az USA soha, egyetlen másik háborújában nem vesztett ennyi embert. A győztes unionisták a megbékélés helyett katonai erővel megszállták a déli államokat és a széthullott társadalom lakóira rákényszerítették saját játékszabályaikat. Azonban, a kifelé erős és egységes állam megteremtéséhez a déliek önkéntessége elengedhetetlen volt, így néhány év után a megbékélés útjára léptek.

Egészen a mai időkig nem volt különösebben gond az egyes államok hagyományainak tiszteletével. Az elmúlt 15-20 évben azonban Amerikában is megerősödött az a szélsőséges világnézet, amely magát baloldali liberálisnak nevezi, de valójában a sztálini értelemben vett bolsevizmus tesztoszteronnal felturbózott változata. Azok, akik szerint ne tanítsanak halott fehér fickókat az egyetemeken. Speciel ezt Shakespeare-re értik, aki szerintük rasszista volt.

Ennek a mindenáron való ellenségeskedésnek jegyében kerül sor Lee tábornok szobrának elmozdítására is. Lee a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó konzervatív társadalom jelképe, ezért el kell pusztítaniuk. A baloldal a káosz bélyegét hordja magán, ezért nyomában mindig vér és halál jár.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2017. augusztus 16. 16:56
Hová lesz a világ, ha a Mandi engem szemléz! Tegnap a facebook-on egy kedves ismerősöm megjósolta, hogy ezért megint kitiltás jár majd. (Írásaimat a facebook profilomon is megosztom. Nemrég tiltottak ki 30 napra a család és házasság témakörben írt posztomért.) Nos, eddig úgy véltem, hogy megúszom. Ám így, hogy a Mandi láthatóvá tett, könnyen lehet, hogy újabb szankciókat kapok. Szilvay meg megírhatta volna egy nappal hamarabb is a posztját, mert úgy nem fárasztom magam, hanem megosztom az övét. Ismerem Amerikát. Életem felét ott élem. Tudom, mit gondolnak most. Nagy a megdöbbenés. Soha senki nem mert eddig a megbékélést szimbolizáló jelképekhez hozzányúlni. Lee tábornok tisztelete csak a legnagyobb amerikai hősök között említhető. Félelem ült ki az arcokra. Mi lesz eztán? - kérdezik sokan. A baloldali liberális ordasok egy olyan konszenzust készülnek felrúgni, ami eddig összetartotta az Egyesült Államokat. Mindenki pontosan tudja, hogy ez csakis Trumpnak szól. Tudni kell Amerikáról, hogy a választások utáni második hónap végére mindenki elfelejti a választásokat. A vesztes sosem esik pánikba, várja a következő lehetőséget. Ilyen, démoni erőket megidéző hisztéria még sosem volt. Az USA társadalmának destabilizálódása az egész világnak nagyon fog fájni.
kalhana
2017. augusztus 16. 14:33
A háborúnak semmi köze nem volt a rabszolgatartáshoz. Tkp. előre nem látható körülmények miatt vezetett mégis a rabszolgatartás eltörléséhez. A háború 1861-ben kezdődött, a rabszolgaság ügyét mégis csak 1863-ban vették napirendre. Hogy lehet ez? Úgy, hogy gazdasági okokból Nagy-Britannia hadat készült üzenni az USA-nak. Lincoln azt gondolta, hogy a brit kormány nem kockáztatja meg rabszolgatartó Konföderáció támogatásából származó népszerűség-vesztést. Bejött neki. Nyilvánvaló, hogy a rabszolgaság napjai meg voltak számlálva, de a Konföderáció győzelme esetén ez fájdalommentesebben következett volna be ( kevesebb csőd, munkanélküliség, gettósodás és népvándorlás, virágzó gazdaság, szabadkereskedelem ). Két észak-amerikai állam kevesebb tehertételt jelentett volna a világnak. Szinte lehetetlen, hogy a két világháborúba be tudtak volna szállni.
Bell & Sebastian
2017. augusztus 16. 11:12
Az amerikai polgárháború azért volt a történelem legvéresebb összecsapása, mert minden nyolcadik lövés sebesülést vagy halált okozott, ami sem előtte, sem utána nem fordult elő. Kár lenne a rabszolgatartásra kihegyezni a konfliktust, mert egyáltalán nem erről szólt. Csakhogy túllépve ezen a basic világmagyarázaton, számtalan olyan fogalom és folyamat is előtérbe kerülne, amit már nem érnének fel ésszel az egységsugarú felhasználók, sőt, még az sem lenne eldönthető, tulajdonképpen kik voltak a jók vagy rosszak. Egy biztos, a végeredmény finoman szólva is felemásra sikeredett, eredményekről, netán vívmányokról pedig jobb nem is beszélni. Attól még egy Mississippi-parti bambula, vagy hiphop terasznéger nem ér annyit, mint egy ohiói cowboy, hogy szabadon döntögetheti a renccert. Ha létének egyetlen értelme a hitelfelvétel és békés rendőrjárőrök riogatása, két üzekedés közt.
alter_ego
2017. augusztus 16. 10:39
Azért az érdekes, hogy amikor az a bizonyos autó belehajtott a tömegbe, láthattuk, hogy fabunkókkal szaladtak utána. Hát ugye az "ember", a békés egyet-nemértő, ha tiltakozni megy akkor ilyeneket kell vinni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!