Szijjártó nem a magyarok érdekeit, hanem saját korruptjait védi a hollandokkal szemben

2017. augusztus 25. 17:59

Ez a fajta politika még az átlagos diktatúrákra sem jellemző, csak kimondottan az Észak-Koreára hajazó helyeken, ahol minden szóra ugrani kell, és atomháborút lengetni be.

2017. augusztus 25. 17:59
Pap Szilárd István
Kettős Mérce

„A diplomácia fokmérője, hogy demokratikusan meghatározott stratégiai célokat milyen hatékonysággal tud elérni. Ehhez persze sokfajta eszközt lehet használni, erősebbeket és lágyabbakat, de végső soron az eredmény a lényeg. Ehhez képest Szijjártó fejében a keménykedés önmagában is érték, önmagában is jó, a kompromisszumkeresés pedig elvetendő, még akkor is, ha épp az vezet céljaink eléréséhez.

Ez a fajta politika még az átlagos diktatúrákra sem jellemző, csak kimondottan az Észak-Koreára hajazó helyeken, ahol minden szóra ugrani kell, és atomháborút lengetni be. Igaz, az atomháború belengetésével Észak-Korea legalább élelmiszersegélyeket harcol ki magának, hogy ne haljon éhen az egész ország, Szijjártó azonban maximum csak a főnökkel feledteti a tegnap esti meccs lesújtó végeredményét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. augusztus 28. 07:15
"saját korruptjait védi a hollandokkal szemben" A hollandoknál is vannak korruptok?
Peter8811
2017. augusztus 27. 22:18
Jóbarátnak nem ment, most megbíztak egy másik faszkalapot. te a harmadik meg magyarázod a szarotokat. hehe
zakar zoltán béla
2017. augusztus 27. 21:27
buta
zazriveczazseni
2017. augusztus 27. 10:18
Adtunk egy nagy pofont a Soros bérenc holland exkolonialista imperialista báboknak. Nem szeretnék most a helyükben lenni!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!