EU-s jó zsaruk és rossz zsaruk

2017. szeptember 19. 14:33

Románia képtelen megoldani a szociális problémáit, ehelyett inkább „exportálja” azokat. Márpedig ha schengeni taggá válna, ez még kevésbé ellenőrizhetően zajlana.

2017. szeptember 19. 14:33
Balog Levente
Krónika

„A nyugati tagállamok aggodalmai persze részben megalapozottak. Elhangzott már olyan vélemény, miszerint a két balkáni országot túl korán, tulajdonképpen politikai döntés alapján vették fel az EU-ba, pedig valójában nem voltak érettek a csatlakozásra.

Az azóta eltelt tíz év igazolja is ezt: Romániában azóta is csupán csigatempóban halad az infrastruktúra-fejlesztés, az uniós alapok lehívásának mértéke elkeserítő, és jóformán egyetlen normát – például a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozót – sem sikerült teljesíteni.

Nem számítanak a legjobb névjegykártyának a nyugat-európai országokban tömegével megtalálható romániai roma koldusok és bűnözői csoportok sem, akik ugyancsak azt bizonyítják, hogy Románia képtelen megoldani a szociális problémáit, ehelyett inkább »exportálja« azokat.

Márpedig ha schengeni taggá válna, ez még kevésbé ellenőrizhetően zajlana, mint ma. De persze lehet egy másik ok is, amiért Brüsszel és a nyugati tagállamok immár évek óta jó zsaru-rossz zsarut játszanak Bukaresttel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krakken96
2017. szeptember 19. 15:32
Románia és a térség államai közül jó páran visszatáncoltak volna a demokráciából EU nélkül. 2000ben 30% szavazott egy nyiltan antiszemita,cigány és magyarellenes pártra. Törökország esete mutatja leginkább,hogy minimális gazdasági megtorpanás elegendő a tekintélyelvűség feltámadásához. a NATO meg szarik a demokráciára,pl. Görögország 1952 a 91 től 2008ig uralkodó hurráoptimizmus minimum elhamarkodott volt ha nem végzetes...
balbako_
2017. szeptember 19. 15:30
Teljesítse előbb a kisebbségekkel szembeni kötelezettségeit.
Mich
2017. szeptember 19. 15:19
Igen, a román cigány-export Nyugaton mindenhol érzékelhető...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!