Orbánék piszkosul helyrehozták az országot

2017. szeptember 04. 11:45

Természetes, hogy Fidesz-közeli cégekhez jutnak a pénzek. Kiket bízzanak meg a munkákkal? MSZP-közelieket? Interjú.

2017. szeptember 04. 11:45
Reviczky Gábor
Magyar Nemzet

Elégedett az Orbán-kormány tevékenységével?

Persze. Úgy gondolom, piszkosul helyrehoztak egy olyan országot, amelyik, ha a Gyurcsány-kormány marad, rosszabb állapotba került volna mára, mint Görögország. Meggyőződésem, hogy teljes abszurdum azt mondani, hogy ellopják az uniós pénzeket, hiszen ha így lenne, az EU lenne a legkorruptabb intézmény, amely valaha létezett, hiszen támogatná azt, hogy elherdálják a pénzt, amelyet a tagországoknak kifizet. Persze az igaz, hogy mindig kormányközeli cégek kapják meg ezeket a pénzeket, és ott vannak gazemberek, akik nem fizetik ki a munkákat. Szinte az összes hídépítésnél előfordult ilyen, itt, Ráckevén is van tönkrement áldozata a Margit híd felújításának. Őt a mai napig nem fizették ki annak ellenére, hogy tizennégyről huszonhétmilliárdra emelkedett az erre szánt büdzsé, és végül annál is többe került a felújítás. Ez mindig így volt. Abban az időben is, amikor az M7-es épült, az összes Balaton mellett épülő ház alapja az abból kilopott sóderből került ki. De természetes, hogy Fidesz-közeli cégekhez jutnak a pénzek. Kiket bízzanak meg a munkákkal? MSZP-közelieket?

Miért nem adta át még A dzsungel könyvében játszott szerepét, hiszen a gyerekdarabokat előbb-utóbb minden színész lepasszolja?

Azért, mert ha nem fektetünk energiát a jövő színházlátogatóinak megnyerésébe, nem várhatjuk, hogy lesz felnőtt közönségünk. Orbán Viktor például miért nem jár színházba? Mert egyszer megnézett valahol egy darabot, amely olyan unalmas volt, hogy be se lehetett vinni többet a színházba. Az első élmények meghatározók. Ő azonban legalább anyagi oldalról támogatja a színházat.

Ön szerint jó a kormány kultúrpolitikája?

A színházak anyagi támogatottsága szerintem nagyjából rendben van a Fidesz-kormányok alatt. Az első ciklus idején Orbán Viktor ötven százalékban vállalta az állami színházak támogatását. Akkoriban hihetetlen jó anyagi körülmények között éltek a Nemzeti Színház színészei, igaz, ez azóta csak romlott. De Schwajda György még olyan minőségi anyagokat épített be a színházba, hogy azokat nem lehet elkoptatni. De tény és való, hogy a színészek a Rákosi-korszakban voltak a legjobban megfizetve. Akkor egy végzett színész fizetése 1400 forint volt, miközben apámnak, aki a Komárom Megyei Építőipari Vállalatnak volt a főkönyvelője – mai szóval gazdasági igazgatója –, 750 forint járt. A Rákosi-korszakban és az előtt még nagyon vidáman éltek a színészek. Amíg valódi filmgyártás folyt, Csortos Gyula 32 ezer pengőt kapott egy filmért, ugyanakkor Pesterzsébeten egy kulcsrakész családi ház 4500 pengőbe került. Akkoriban olyan színészeknek volt Abbáziában villájuk, akik épphogy föltűntek csak a vásznon. De nem mondanám, hogy a Fidesz nem támogatja a kultúrát. A Medgyessy-kormány alatt a teljes filmgyártás éves támogatása volt annyi, amennyibe a Kincsem film került, és a tavaly készült Pappa pia is egymilliárd-kétszázmillió forintba került.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2017. szeptember 04. 21:21
Ha az egykor volt Postabank kedvezményezettjeinek VIP-listája" mesélni tudna :)
alter_ego
2017. szeptember 04. 21:08
Reviczky nagyon jó színész, minden műfajban kiváló. Aki mást mond, az hülye.
alter_ego
2017. szeptember 04. 21:05
Nocsak! Tud valaki olyan cégről, amelyik nagyobb léptékű beruházásokat tud kivitelezni és nem kötődik semmilyen párthoz? Ismertesse, ne haljunk meg hülyén! (Külföldi nem számít, de annak meg meg kell kenni az illetékest.) (Gyanúm van rá, hogy az mszp-s holdudvar kisemmizése van folyamatban...)
yndi
2017. szeptember 04. 18:35
Ez se semmi: "A mai napig azon csodálkozom, hogy a német nagykövetség miért nem tiltakozott amiatt, hogy Gizella testvére náci katonai tiszti sapkában lépett színre, amivel azt sugallta a rendező, hogy a németek kvázi már ezerben is nácik voltak." Szerintem teljesen komolyan úgy képzeli, hogy egy nagykövetségnek színházi előadások ellen kellene tiltakoznia...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!