Ógörög kisokos kezdő államépítőknek

2017. szeptember 27. 13:02

Az is bűnös és kártékony az állam számára, aki magatartásával közvetetten bebetonozza és csendesen elfogadja, valamint támogatja a kártékony vezetést.

2017. szeptember 27. 13:02
Szabadi Dorina
Mindset

„Az is bűnös, aki ugyan nem vezető, de a vezető körében mozog, és felismeri, ha a vezetés rossz útra tér. Azonban erről nem szól senkinek, nem állítja meg a vezetőt, nem hívja fel a figyelmet a hibára – más szóval, az is bűnös és

KÁRTÉKONY AZ ÁLLAM SZÁMÁRA, AKI PASSZÍV

magatartásával közvetetten bebetonozza és csendesen elfogadja, valamint támogatja a kártékony vezetést. Az erről szóló sorok olvasása közben két dolog jutott eszembe, a kommunizmus és a korrupció. Az a fajta magatartás, ami csendben tűri a rossz vezetést, sőt, maga is besúgóvá válik és a törvény szabadszellemű kovácsává, erősen a magyarországi fekete autós évekre emlékeztet; ami pedig nemcsak, hogy a többiek kárára, de saját érdekeink és javaink gyarapítását szolgálja –  tehát már nem csak passzívan, de aktívan is hozzájárulunk a zsarnoki uralkodáshoz –, még súlyosabb bűn.

Nem tudok nem egyetérteni a fent említett kritériumokkal, a Mill-féle szabadságelv alapkövével, miszerint szabadnak lenni annyi, mint a másik szabadságát is tiszteletben tartani. Sőt, a filozófiai liberalizmus effajta megközelítése továbbnyúl, és a közösség jólétét abban látja, ha az egyének saját szintjükön képesek kiteljesedni, az állam megadja nekik azt a szabadságot és lehetőséget, hogy

AZ EGYÉNI KÉPESSÉGEIKET MINÉL SZÉLESEBB KÖRBEN KI TUDJÁK BONTAKOZTATNI.

Egy jó vezető ilyen (legyen az az állam feje, a családfő, vagy egy cég vezetője): felismeri az egyén kompetenciáit, és olyan szabadságkereteket szab meg, ami még egészséges mértékek között mindenkinek lehetővé teszi, hogy saját vágyait beteljesítse.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. szeptember 28. 10:53
Ogorognek nem mondanalak, inkabb egy masik, szinten okori nep tagjanak. Hogy kicsi vagy-e azt nem tudom, de okos nem az biztos.
noMores
2017. szeptember 28. 09:04
Ezt a Ner-kritikat ki engedte fel a mandira??? Sipolnak is a fideszesek, igaz, nem ertik:)
Text adósság
2017. szeptember 28. 08:36
-Én vagyok a széles szájú kis béka. -Én vagyok a hosszúcsőrű gólya. -Hol látsz te itt széles szájú kis békát.
néhai Ch.Pilot
2017. szeptember 27. 21:46
"... lehetővé teszi, hogy saját vágyait beteljesítse." No, itt a lényeg, mucus! Miért nem írod le kerek.perec, hogy egy jókora orgazmusra vágysz? :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!