A baloldali diskurzus varázstalanítása

„A valóságértelmezés monopóliuma, a politikai közbeszéd kontrollja, a nyilvánosság terei azonban körülbelül a 2000-es évek közepe óta radikálisan átalakultak. Míg azt megelőzően a különféle kommunikációs csatornák és ezen keresztül az érvelési kon­textus uralása a baloldal kezében volt, azt követően egyre-másra nőttek ki az aktuális balos fősodorral szemben álló felületek és platformok. (...)

Nem állítom persze azt, hogy 2017-re 180 fokos fordulat állt volna be, de az bizonyos, hogy a helyzet jóval kiegyenlítettebbé vált: a valóság értelmezéséért folyó, sokszor virtuális, de fontos küzdelemben minden »haladó«, »progresszív« állítás mellé oda lehet tenni egy jobboldalit, sőt, a »mese« az elsőség szempontjából is megváltozott. A jó értelemben vett kormányzási kreativitásnak köszönhetően manapság már általában a jobboldal »diktálja a tempót«, a baloldal reaktívvá vált, mi több, a balos pártpolitikai szcéna impotenssé. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy valójában a balliberális sajtó és a »civilek« – megeshet, egyenes szándék híján – kerültek be vagy maradtak páston a politikai arénában »anyapártjaik« helyett.

De egy szó mint száz: míg korábban az események interpretálása, a politikai történetmesélés területén a balliberális oldal teljhatalommal rendelkezett, mára »hatalmas zavar támadt az Erőben« – és ez bizony frusztráltsághoz vezet. A korábbi, természetes(nek hitt) állapothoz képest sok »értelmiségi« nem érti, hogy polkorrektséggel és multikulti-fetisizmussal vegyes liberális világértelmezését miért nem osztja mindenki, és »döbbenve döbben rá«, hogy amit ő univerzális értékrendszernek hitt, azt csak egy egyre szűkülő szféra vallja magáénak. Kezdenek ráeszmélni, hogy az ő valóságuk nem mindenki valósága.”