„Katolikus” lombik

2017. szeptember 01. 12:13

Egyház nem életellenes, hanem bűnellenes, és a lombik kérdés, amiben egyszerre van szó életről és bűnről, ennek megfelelő árnyalt gondolkodást is igényel a hozzászólóktól.

2017. szeptember 01. 12:13
Szerdahelyi Miklós
Katolikus Válasz

„Mivel a mesterséges megtermékenyítés kérdése összetett, a katolikus tanítás is ennek megfelelően árnyalt. Ha egy illető csak annyit ért meg, hogy »a lombikprogram rossz az Egyház szerint, de az élet jó szerintem és az Egyház szerint is«, akkor világos, hogy a képletből az Egyház fog kiesni, és marad az, amit az illető akar. »Az Egyház meg majd idővel bizonyára haladni fog a korral« – mondja ilyenkor az érett lelkiismeretére hivatkozó keresztény, aki első körben meg sem értette a tanítást.

(…)

Fruzsina valószínűleg nem gondolta végig, hogy az Egyház például a nemi erőszakot sem helyesli, pedig abból is élet foganhat. Vagy hogy a nemi erőszakból fogant babák abortusza ellen egyedül a Katolikus Egyház áll ki ugyanolyan hévvel, mint minden más abortusz ellen.

Fruzsina magára veszi a gyermeke ártatlanságát, miközben az Egyház tiltását az ő bűnös tette helyett a gyermeke létezésére vonatkoztatja. Az Egyház nem életellenes, hanem bűnellenes, és a lombik kérdés, amiben egyszerre van szó életről és bűnről, ennek megfelelő árnyalt gondolkodást is igényel a hozzászólóktól. Az érzelmi felindultság e téren nem mentség, különösen ha az ember a televízióban nyilatkozik, és katolikusként egy egész közönséget hangol a saját egyháza ellen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2017. szeptember 02. 23:30
Tiszta középkor és keverés ez a cikk. Belebotlottam egy református lelkész írásába, aki gyakorlatilag hálát ad az Úrnak, hogy a lombikbébi programmal hozzásegítette őket a gyerekükhöz. Sokkal őszintébbnek tűnnek, az a hívő, lelkész házaspár tényleg boldog.
szekula
2017. szeptember 02. 19:52
Uncsi a téma, majd visszanézek, ha már a koraszülés is gyilkossági kísérlet lesz feketegalléros bűnözőéknél.
avízazúr
2017. szeptember 02. 17:10
Itt egy példa, hogy egy r. katolikus egyházi nagyság ( én valóban nagyon kiváló és jelentékeny katolikus személyiségnek tartom a püspököt) úgy tud nyilatkozni a kérdésről, hogy a r. katolikus egyház teológia álláspontját érvényesnek hirdeti, ugyanakkor végtelen tapintattal, megértéssel, szeretettel beszél azokról, akik a lombikprogram révén szültek és születtek. Szerdahelyi M. teológiai felkészültségét, érvelését értékelem, de a stigmatizálást (bűnös anya, bűnben fogant gyerek) fájdalmasan bántónak, károsnak, még veszélyesnek is tartom a magam és az érintettek nevében is. Beer püspök tágabb keresztényi kontextusba helyezve a témát a hívőknek a útmutatást, életértelmezési, életviteli tanácsot tud adni. Itt látható a különbség egy igazi lelkész és egy elméleti teológus között. Azt gondolom, hogy az egyháznak a saját és a híveik érdekében csak Beer püspök hangján lenne szabad megszólalni erről a témáról. http://szemlelek.blog.hu/2017/09/01/beer_miklos_a_lombikprogramrol?utm_medium=indapass&utm_campaign=inda_notification&utm_source=notilayer&utm_source=fejlec_bloghu&utm_medium=noti-dropdown&utm_campaign=fejlec
Akitlosz
2017. szeptember 02. 02:47
A katolikus egyház a saját ténykedésével "hangol", nem igazán kell arra már rásegíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!