Valamit mondani kell

2017. október 26. 12:07

Emlékeim szerint Eszenyi Enikő akkor azt mondta, hogy ő maga a kivétel, akit Marton nem környékezett meg.

2017. október 26. 12:07
Fáy Miklós
faymiklos.hu

„Nyilván kínos és értelmetlen bármit hozzátenni a Marton László-ügyhöz, meg ha az ember róla beszél, akkor magáról is beszél, vegyetek példát rólam, mennyivel jobb fej vagyok mint a rendező úr. Nem is róla szólnék, hanem a Vígszínház tegnap kiadott közleményéről, ami ötször is megérkezett a postaládámba, és mindig azt hittem, hogy közben valamit javítanak rajta, bocs, az előbb nem mondtam igazat. De nem, ötödszörre is benne maradt, hogy az igazgató asszony azt állítja, ő erről a Marton-kérdésről sem igazgatósága, sem színésznősége alatt nem hallott. Egyébként sem egy nagy védekezés, hogy az igazgatónak fogalma sincs, mit művel a főrendező a próbákon és a próbákon kívül, de sajna van közös ismerősünk, akivel beszéltek erről, mármint hogy a főrendező úr zaklatja a színésznőket. Emlékeim szerint Eszenyi Enikő akkor azt mondta, hogy ő maga a kivétel, akit Marton nem környékezett meg. Amit egyébként készséggel el is hiszek. Azt is tudom, hogy valamit mondani kell ilyenkor, de ez így nincs egészen rendben. ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. október 27. 07:40
Eszenyi Enikő nyilván hazudik. Így nem kell kiállnia senkiért ill. "megkövezni" a főrendezőjét, volt igazgatóját.
matykox
2017. október 26. 23:08
Nézzétek át a beszólásokat: tanulságos az érzelmi töltés, ahogy majdnem mindenki acsarkodva vagy mentegetve ezt vagy azt háborog! Észre sem veszük, hogy ez az egész csak egy Ó R I Á S I M A N I P U L Á C I Ó?! Na, mégegyszer. a N A Gy MANIPULÁTOROK előrántottak egy "van másiiik" témát - hasonlóan a Bohóchoz (Ötvös az újabb és újabb trombitákkal). Elterelendő a figyelmet a közbeszédben a Migránsoknak becézett Betörőkről, a SOROS ügyekről - hasonlóan az OLAF jelentés utáni helyzethez, amikor ugyancsak tereltek. SZÓVAL EZ AZ EGÉSZ ×meeToo HISZTÉRIA ÉS TÁRSAI SEMMI MÁS, MINT TERELÉS, MANIPULÁLÁS!! Ugye, egy globális tematizálási kísérlet, hogy mi uralja a közbeszédet!! Kis ország, piti bűnösökkel és piti bűnökkel, piti "áldozatokkal", piti politikusokkal, akik erre ráugranak, piti újseggírókkal, akik ezt beszopják, és NAGY-NAGY MANIPULÁTOROKKAL, akik az egészet tüzelik, fűtik.
I am being lied to
2017. október 26. 22:34
A jó hír az, hogy Martonon és a 2-3 különféle okból önkéntelenül őszinte, önkritikus megszólalón kívül az ügy összes szereplője, a kirobbantótól a szorgos "médiamunkásokon" át a hozzászólókig (együttvéve több ezren vannak már) mindenki becsületes, tiszta, erkölcsös, jó ember. Ez megnyugtató. Vagy ha mégsem ezt tapasztalnánk, úgy egyébként, akkor bizonyára tévedünk.
edvind johnsson2.0
2017. október 26. 20:50
Elhiszem Eszenyi Enikőnek amit mond. Én sem zaklatnám, de Hernádi Jucus már más kategóriába esne. Őt minden további nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!