Álarcosbál

2017. november 22. 07:31

A metélőkészleten és rabbiruhán nevetgélő, a holokauszton viccelődő jobbikosok és a szocialista internacionálét éneklő balliberálisok perverz koalíciója.

2017. november 22. 07:31
Bán Károly
Magyar Hírlap

„Hogy Vona maga építette szobra néhány nap alatt ledőlt, az részben zsidózó, cigányozó alvezéreinek, részben az emberi feledékenység végtelen rónáinak köszönhető. Oly távol már 2010, meg a Szent Korona Rádió hangja sem hallatszott akkoriban még messzire. Nem szólva a megnéppártosodott Jobbik »szelídítőiről«, a baloldalon iránytűt mutató megmondóemberekről, Kőszeg Ferencről, Haraszti Miklósról, Konrád Györgyről, akik oly megbocsátónak bizonyultak a radikálisokkal. Még a Bitó-szalonban is arról kezdtek beszélni, hogy a »demokratikus« oldalnak össze kell fognia a Jobbikkal, másként nem lehet visszaállítani a demokráciát, a jogállamot.

Az igazi adu ász Heller Ágnes filozófus, aki azt fejtegette, nem az a lényeg, mit mondott a Jobbik korábban, hanem az, mit mond most. A kívánatosnak tartott taktikai szövetség úgy működne – hallatszott ki a balliberális szalonok páholyaiból –, ahogy Churchill összefogott Sztálinnal Hitler legyőzéséért.

Néhány hónapja egy szocialista képviselő ismerősöm beszélt nekem arról, hogy megszületett a paktum a néppártos Jobbik és a baloldal között. Emlékszem, majd kiesett kezemből a telefon, annyira megdöbbentem. Egy régi vicc jutott eszembe: »Mi az abszolút lehetetlen?« »Hruscsov haját tupírozni.«

Ám nem az az abszolút lehetetlen, hanem ez. A metélőkészleten és rabbiruhán nevetgélő, a holokauszton viccelődő jobbikosok és a szocialista internacionálét éneklő balliberálisok perverz koalíciója. Ez a »lehetetlen« jutott el a randevúkig, fontos találkák sorozatáig, s vált helyi szinteken hús-vér valósággá, időközi választások kellékévé, másutt helybéli kis összekacsintások bevált terepévé. Egytől egyig az orbáni diktatúra lebontását szolgálva. Ha pedig az ember bekapcsolta Simicska televízióját, rögtön elhessegethette azt gondolatot, hogy a fentiek csak a véletlen művei, a politikában ugyanis nincsenek ilyen véletlenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. november 22. 21:35
Én csak azt nem értem, hogy egy valaghoz hogy a búbánatban lehet hozzáférni annyi nyelvvel! :D
Gusztáv13
2017. november 22. 21:30
"Erőműve még úgysem volt a gázszerelőnek, de ez hamarosan megváltozhat. Az ország leghirhedtebb cigányoligarchája a pénztároslőrinc /orbán oligarcha is belelendü a harácsolásba! Számos nemzetstratégiai jelentőségű iparágba szálltak már be Mészáros Lőrinc/orbán, és most meg fognak érkezni az energetikába is. Minden jel szerint erőművet vásárolnak, talán Visontán, azaz a Mátra lábánál. Ugyanott, ahol épp gigantikus búzakeményítő-gyárat építenek - írja a Válasz.hu. Két villamosenergia-termelésre szakosodott vállalatot is létrehozott novemberben a Mészáros Lőrinc-féle Status Capital Zrt. által kezelt Status Energy Magántőkealap. Az új cégeket Status Geo Invest, illetőleg Status Power Invest Kft. névre keresztelték. Előbbi tevékenységi körei között a bányászat is feltűnik, utóbbihoz az áramelosztáshoz kapcsolódó feladatokat csoportosították. A Válasz.hu piaci forrásai szerint a visontai székhelyű, ugyancsak bányászat–áramértékesítés-profilú Mátrai Erőmű lehet a Status-csoport célpontja; a jelenleg még német tulajdonú energetikai egységet – az Index korábbi értesülése szerint – talán cseh partnerekkel közösen vásárolná meg a felcsúti polgármester és üzleti partnere orbán viktor. Egy biztos: ugyanők épp óriási búzakeményítő-üzemet építenek állami segítséggel Visontán, melynek működtetéséhez a Mátrai Erőmű fogja biztosítani a gőzt és az áramot. A mai magyar viszonyok között tehát szinte magától értetődik, hogy ennek az erőműnek előbb-utóbb a felcsúti polgármester portfoliójába kell kerülnie. Ugyancsak minapi hír, hogy Mészáros Lőrinc egyik tőzsdei vállalata szintén óriási dobásra készül: a Konzum Nyrt. december 8-i rendkívüli közgyűlésén a cégvezetés arra kér felhatalmazást a részvényesektől, hogy a saját tőkét az 521 milliós szintről öt év alatt 30 milliárd forintra, vagyis a mostani majdnem hatvanszorosára emelhesse. S bár a Konzum számos stratégiai iparágban jelen van, egyik legfontosabb „küldetése” ugyancsak energetikai jellegű. Mészáros/orbán részben ezen a cégen keresztül lett idén többségi tulajdonos a nukleáris erőművekkel foglalkozó cseh Královopolská Ria magyarországi leányvállalatában, amely alighanem a Paks 2-bizniszből készül hasznot húzni" Nem véletlen, hogy a Paks 2 szigorúan titkosítva lett a választók elől!
noMores
2017. november 22. 13:33
Ez az ember az igazsagot mondja, hisz az mszmp-be is csak azert lepett be, hogy belulrol bomlassza a rendszert, egy igazi magyar hazafi o!
Ján Fortunák
2017. november 22. 12:50
A cikk arról árulkodik, hogy kezdenek fosni a fideszben. Mindenki tudja, nem kell elővenni a régi felvételeket, hogy kik is az ősjobbikosok. A taktikai szövetség olyan, mint az érdekházasság. Pl. amilyen volt Torgyán és Orbán között egykor. Valamiért a fidesz most nagyon aggódik a baloldalért? Őszinte, nagyon hihető...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!