Srebrenica üzen

2017. november 25. 09:22

Nem Auschwitz volt ugyanis az utolsó „felvilágosult”, „keresztény”, „civilizált” hely Európában, ahol iparszerűen irtottak ki embereket nemzetiségük, vallásuk miatt.

2017. november 25. 09:22
Techet Péter
Magyar Nemzet

„Hogy a nacionalizmus hova vezet, az nagyon jól tanulmányozható Boszniában. Az oszmán időktől a Habsburg-uralmon át Jugoszláviáig multikulturális, soknyelvű, sokvallású térség a háború miatt elvesztette sokszínűségét, érdekességét, hangulatát, relatív jólétét. Etnikailag »tiszta«, de nyomorúságosan szegény, kulturálisan beszürkült, reménytelenül korrupt gettókra szakadt az ország. Amit a nacionalisták Európa-szerte akarnak – mármint: az etnikai tisztaság, a kulturális homogenitás –, az Boszniában több tízezer halálos áldozaton keresztül valósult meg. Bosznia példája azt mutatja, hogy az első nacionalista gondolatban, szónoklatban már mindig ott van a népirtás lehetősége. Amikor Radovan Karadzic még költőként emelkedett szólásra a szarajevói parlamentben, és a szerb nemzetnek követelt többletjogokat, akkor kezdődött valójában minden. Különösen a mai időkben, amikor oly sok álkeresztény védi a »keresztény Európát«, nem árt emlékezni: Karadzic és Mladic a »keresztény Európát« védendő, az »iszlamizációt« megakadályozandó gyilkolt le Srebrenicában muzulmán férfiakat. Maguk hirdették, hogy a muzulmánok halomra ölésével védik a kereszténységet. Amikor Szarajevót lőtték a hegyekből, keresztény imákat mormoltak, pópák áldották meg fegyvereiket.

Nem lehet azt mondani, hogy ez a Balkán távol van tőlünk. A Balkánon csupán hamarabb és gyorsabban jelennek meg azok a nacionalista dühök, amelyek Európában másutt is ott vannak. Ezért az Európai Uniónak sem lehet sikeres békeprojektként tekintenie önmagára. Álságos arról beszélni, hogy Európában a második világháború óta béke uralkodik. Nem Auschwitz volt ugyanis az utolsó »felvilágosult«, »keresztény«, »civilizált« hely Európában, ahol iparszerűen irtottak ki embereket nemzetiségük, vallásuk miatt. Huszonkét évvel ezelőtt, Budapesttől kevesebb mint ötszáz kilométerre újra megtörtént ez.

Ahogy mindig megtörténik, amikor a nacionalizmus szelleme bejárja a kontinenst. És ma megint bejárja. Nemcsak Srebrenicában, de Budapesttől Bécsen át Barcelonáig sok helyen. Ratko Mladic szellemisége velünk marad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2017. november 28. 15:21
MOST ERTETTUK MEG ES A SZERBEK IS , HOGY MENNYIRE IGAZUK VOLT .... eu aszisztalt nekik.......... most mar a szerbeknek is faj Koszovo mint ahogy nekunk Trianon ... koszonheto a mocsok francia idiotaknak es a haza arulo budos kommunistainknak..........
tevevanegypupu
2017. november 28. 09:39
Tanácsköztársaság, ávh..Nagyon sok mindenre magyarázat..ahogy a két világháború közötti Németországban is megtettek mindent, hogy utállják őket..
Lord Shen
2017. november 26. 22:01
Hitlernek meg a náciknak mi köze volt a kereszténységhez te szerencsétlen hülye? Akkor már a zsidók csinálták a kommunizmust sokkal jobban fedi a valóságot.
amok
2017. november 26. 17:54
Tisztelt szerző, Srebrenicának az az üzenete, hogy a multikulturális társadalom - és BH-ban 3 kultúra (katolikus, ortodox, muszlim) élt egy területen - hosszú távon működésképtelen. Előbb-utóbb jön olyan politikai vagy gazdasái válság, ami felszínre hozza az ellentéteket. Azok, akik ma erőltetik a multikulturális társadalmat, a következő háborúk és népirtások magvát vetik el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!