A tridenti mise igazából progresszív

2018. március 21. 12:43

Habár mindezt réginek tartják, a fiatal nemzedékek számára mégis valami újról van szó. Interjú.

2018. március 21. 12:43
Kiss Bertalan
National Catholic Register

Ez hogy lehet?

A hagyományos forma vonzza a fiatalokat és sok hivatást terem. (…)

Egyszer azt mondta, hogy önök a progresszívek. Mit értett ez alatt?

Van ez az álláspont, hogy azok, akik a liturgia kivételes formáját preferálják, a hagyományos liturgikus formákkal, és az ezzel járó teológiai, morális tanítással együtt, azok valamiképp retrográdok. Vissza akarnak menni, ilyesmi. De én mindig azt mondom, hogy egyáltalán nem erről van szó, mivel ha vetünk egy pillantást a liturgikus reformra és arra, hogy Benedek pápa miként értelmezte azt a folyamatosság fényében, akkor ez a mozgalom egyszerűen a következő logikus lépés.

Nagyjából ötven év telt el azóta, hogy bevezették a liturgikus reformot. Ettől azt remélték, hogy majd vonzza az új generációkat, hogy érthetőbb lesz has hasonlók, de a megvalósításáról és a gyümölcseiről még mindig vitatottak. A Summorum Pontificum a különleges forma plébániai használatát és az egyház életében való megjelenését vizionálta, és ez a következő logikus lépés.  Így általában azt mondom, hogy nem mi vagyunk azok, akik vissza akarnak fordulni, hanem igazából mi vagyunk a progresszívek, mivel nem félünk élni az egyház kincstárának és örökségének különböző elemeivel. És mivel nem éltünk azokban az időkben, amikor a liturgikus reform történt, ezért semmiféle személyes tapasztalatunk nincs azokról a vitákról, amelyek akkor folytak. Így nekünk ez egyszerűen a következő logikus lépés.

Mondaná, hogy ez annak a helyreállítása, ami elveszett?

Nem igazán, inkább lehetőségről beszélnék, ami rajtunk múlik, főleg azokon a fiatalokon, akik a hagyományos liturgiát kedvelik. Rajtunk múlik, hogy megmutatjuk-e mindazt a gazdagságot és azokat a gyümölcsöket, amelyek ebből a lelki életből származnak, olyan módon, hogy meggyőző legyen, és ami rámutat, hogy nem kell tartani a latinhoz való visszatéréstől, mivel 50 vagy 60 évvel ezelőtt teljesen más világ volt. Ma minden elérhető az interneten, egy pillanat alatt letölthetőek a latin szövegek is. Ez többé nem akadály. Szóval nincs szó helyreállításról olyan értelemben, hogy előre megyünk és valami újat ajánlunk az új generációknak, akik sosem élték át az ötvenes éveket. Így habár mindezt réginek tartják, a fiatal nemzedékek számára mégis valami újról van szó. Mint a Summorum Pontificum mondja: ha a hívek egy csoportja eszerint szeretné ünnepelni a liturgiát, akkor ehhez minden támogatást meg kell nekik adni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2018. március 21. 18:49
Támogatom.
mokány
2018. március 21. 13:41
Ferenc pápa nagy migránsbarát. A románok szerint a csángók migránsok. Ja. az más. Helyi belügy.
mokány
2018. március 21. 13:37
A liturgikus reform (50 éve), óta megy a mise románul a , akorábbi latin helyett a csángóknak. A Vatikán szerint ez román belügy.
mokány
2018. március 21. 13:17
A purgatórium, meg a "szentek egyessége" sem része az "apostoli" hitnek. 6-8. századi újítás. Talán, hogy megszűnjön "rabszolgavallás" lenni a kereszténység? Mert addig, legalább is túlvilági lehetősségként, akár egy rabszolga is több "mennyei kincset" gyűjthetett életében, mint egy uraság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!