Szex a műanyaggal

2018. május 28. 20:06

A műanyag-baba bordély a dualizmusnak azon hazugságán alapul, amely tagadja a test és a lélek eredendő egységét, s ebből még üzletet is csinál.

2018. május 28. 20:06
Köntös László
Reposzt.hu

„A szex a műanyaggal nem pusztán azért problematikus, mert erkölcsileg is komoly kérdéseket vet fel, hanem azért, mert garantáltan azt a célt szolgálja, hogy az egyénnek még csak véletlenül se kelljen kilépnie önmagából. Egy bábuval nem lehet beszélgetni. (A kóros eseteket most hagyjuk.)

Egy szó mint száz, a műanyag-baba bordély a dualizmusnak azon az évezredes nagy hazugságán alapul, amely voltaképpen tagadja a test és a lélek eredendő egységét, s ebből még üzletet is csinál. Az újdonság csak annyi, hogy új eszköz jelent meg. Már nem kell egy másik embert tárgyként kezelni, ahogyan ezt a szexipar teszi, hanem egy tárgy válik passzív alannyá.

Amiből csak az látszik, hogy nincs semmi új a nap alatt, s a személyiség egységének a megélése az emberi lét legnagyobb kihívása marad.

Persze, van megoldás. Az Istentől rendelt másik. Ha ugyan egy ilyen üzenet korunk mindent tárgyiasítani hajlamos szellemiségét megérintheti.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. május 29. 17:52
"Már nem kell egy másik embert tárgyként kezelni, ahogyan ezt a szexipar teszi, " Akkor meg az volt a baj. Ezeknek mindenhogyan baj a szex, ha az örömszerzést szolgálja. Hát nem mindenkit boldogít a keresztény szex, szex csak este, sötétben, felöltözve, a takaró alatt a házastárssal kizárólag gyermekfogantatás céljából, még a keresztényeket sem. Csak a legjobbat kívánom a szerzőnek, szexeljen (természetesen nőnemű) istennel!
Akitlosz
2018. május 29. 17:48
"Egy bábuval nem lehet beszélgetni." Melyik férfi akar szex közben beszélgetni? Akkor a vér nem az agyában van, így nehezen jönnek olyankor az okos gondolatok. Amelyek ráadásul nem is lennének szalonképesek.
Akitlosz
2018. május 29. 17:45
„A szex a műanyaggal nem pusztán azért problematikus, mert erkölcsileg is komoly kérdéseket vet fel," Az ilyeneknek mint a szerző a szex emberrel is ugyanígy problematikus ugyanezért. Ugyanilyen cikket írna igazi bordélyról is, csak kihagyná a műanyagot és más szót írna a baba helyett.
Akitlosz
2018. május 29. 17:42
Műanyag baba bordély? Hogy micsoda helyekre jár ez az ember! Vagy csak éjjeli magömlése volt álmában. És még szerencsés is, hogy emlékszik is rá, hogy mit álmodott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!