Az elveszett tengeralattjáró

„Elgondolkoztató az a sok kicsinyes gonoszság, amely a békeszerződés passzusaiban rejlik: hasonlítanak a poloskacsípéshez. Ilyen például a szerződés 24. cikke, amely szerint »tengeralattjáró hajót Magyarországon építeni vagy megszerezni még kereskedelmi célra sem szabad«. (Akár Rejtő Jenő is írhatta volna Piszkos Fred egyik történeteként Az elveszett magyar tengeralattjáró címen.) Egy másik: az 51. cikkben a »Cseh–Szlovák Állam kötelez(te) magát, hogy semmiféle katonai művet nem emel területének Pozsonytól délre, a Duna jobb partján fekvő részen«. Aztán Brezsnyev elvtárs e bolhacsípést alaposan megpiszkálta. A bős–nagymarosi erőműrendszert a szovjet dunai flotta mozgásának, pontosabban Ausztria és Bajorország lerohanásának megkönnyítésére kezdték el tervezni, ám a bársonyos forradalom és a szlovákok jóvoltából a sok betonból kínai fal lett. Komoly, európai méretű repülőgépgyártás folyt Magyarországon a Nagy Háború idején: ezt a csúcs-iparágat is felszámoltatta az antant. A szerződés 128. cikke szerint »Magyarország haderejének katonai vagy hadihajózási repülőszolgálata nem lehet. Kormányozható léghajót megtartani nem szabad«. Milyen furcsa is lett volna egy magyar léghajó Bukarest egén azzal a felirattal, hogy Igazságot Magyarországnak!

A cuius regio, eius natio – akié az ország, azé a lakói –, ez a vallásháborúkból kölcsönzött elv papíron nem, a valóságban annál inkább érvényesült. Románia a szövetséges és társult főhatalmakkal 1919. december 9-én kötött szerződésben – amelyet Coanda tábornok írt alá – vállalta a kisebbségi jogok biztosítását. Az ország változó, 98 év alatt hol királyi, hol szocialista, hol européer hivatalnokai olyan barátságtalan és pimasz hangon hazudnak azóta is a kisebbségi ügyek mintaszerű kezeléséről, mintha csak a francia pottyantós vécé higiénikusabb voltát bizonygatnák az angol vécével szemben. Csak egy példa: a szerződés 11. cikke szerint »Románia hozzájárul(t) ahhoz, hogy az erdélyi székely és a szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen«, ám már 1921-ben bezáratták a kolozsvári református tanárképzőt azon a címen, hogy az rejtett magyar egyetemként működik, amely magát az anyaországba menekült kolozsvári magyar egyetem utódának tekinti. A népeknek van lelkük, s nem véletlenül mondta a harmincas években az erdélyi és Pesten diplomázott Juliu Maniu miniszterelnök, hogy Trianon még nem teljes. Most a Konstancához közeli amerikai támaszpont védernyője alatt román szomszédaink megint a harmincas évekbeli Nagy-Romániáról álmodoznak: ebben rejlik a román élet értelme és szépsége.”