Kapitális lyukra futottak a családügyi államtitkárt lehomofóbozók

2018. július 03. 11:50

Novák Katalin nem homofób, hanem a szavait sérelmezők kérnek rajta számon alkotmányellenes törekvéseket.

2018. július 03. 11:50
Szőnyi Szilárd
Heti Válasz

„A homoszexualitásról szóló vita lényegébe nem bonyolódva, a fentiekkel szemben szögezzünk le két dolgot:

1. Ferenc pápa, egyháza tanításával összhangban, irgalommal és tisztelettel fordul a homoszexuálisok felé. Ettől még többször is nyilvánvalóvá tette: a melegházasságot nem, csupán az élettársi kapcsolatot támogatja, előbbi ugyanis ellenkezik a természet rendjével, az egyház tanításával. Mi több, a genderelméletről egyenesen a család elleni háború részeként beszélt.

2. Novák Katalin »mantrája« nem holmi mantra, hanem a hatályos Alaptörvény egyik fajsúlyos megállapítása, mely szerint »Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.«

Szóval nem a családügyi államtitkár homofób, hanem a szavait sérelmezők kérnek rajta számon simán alkotmányellenes törekvéseket. Minden más stimmel.”

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2019. február 14. 09:05
Egy katolikus újságírótól ilyen cikket vártam és kaptam.
heizer
2019. január 09. 17:10
"Ettől még többször is nyilvánvalóvá tette: a melegházasságot nem, csupán az élettársi kapcsolatot támogatja, " Sejteni véltem, hogy Szőnyi arra gondolt, amit Te írsz, csakhogy a megfogalmazás nagyon szerencsétlen. Mert az, hogy kijelenti, hogy az élettársi kapcsolat állami kompetencia, nagyon nem ugyanaz, mint a megfogalmazás szerinti "csupán az élettársi kapcsolatot támogatja". Nem támogat ilyesmit, mert nem támogathat, még a heteroszexuális élettársi kapcsolatot sem!! Mind a kettőt elítéli. Ilyen fogalmazási hibákat nem szabadna véteni. Minden későbbi félreértés elkerülése végett.
heizer
2019. január 09. 17:10
"Ettől még többször is nyilvánvalóvá tette: a melegházasságot nem, csupán az élettársi kapcsolatot támogatja," Minden tiszteletem Szőnyi Szilárdé, akinek írásaival általában egyetértek (most is), de mikor, kinek jelentette ki a pápa, hogy a homoszexuális élettársi kapcsolat rendben van? Én nem hallottam még ezt, és eléggé megütköznék rajta, ha valóban így van!
heizer
2019. január 09. 17:10
http://katolikusvalasz.blogspot.com/2014/05/11-tudnivalo-termeszeti-torveny.html Egyébként itt nyilvánvalóan téved vagy hibázik Szilárd, mert sem a katolikus Egyház, sem a pápa nem támogatja, nem hogy a homoszexuális, de a heteroszexuális élettársi kapcsolatokat se.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!