Magyar egyháziak „hamis, igazságtalan” írásai Ferenc pápa védelmében

„Szögezzük le, hogy nem tudjuk, hogy Ferenc pápa vétkes-e azokban az ügyekben, amikkel Viganò érsek nyilvánosan és részletekbe menően megvádolta. Kétféle propagandaírás lehetséges itt: az egyik Ferenc pápa bűnösségét készpénznek veszi, a másik kérdésen felül állónak tekintik, vagyis közös jellemzőjük, hogy nem foglalkoznak az igazsággal. Az elfogulatlan hozzáállásra képes emberek ellenben visszatartják az ítéletüket, és elsősorban abban reménykednek, hogy az igazságra fény derül.

Őszintén: milyen ember, milyen katolikus az, aki abból indul ki, hogy Ferenc pápa annyira fontos, vagy a mundér becsülete annyit számít, hogy az sem zavarja, ha homoszexuális ragadozókat rehabilitálnak a legfelsőbb szinteken? Márpedig ez Szabó Ferenc írásának az alapja. A diskurzus így teljesen aszimmetrikus, mert az egyik oldalon annyi az állítás, hogy »a pápát megvádolták«, ami tény, a másikon pedig az, hogy »gonoszok mindazok, akik az ártatlan pápával kapcsolatban kérdéseket tesznek fel«. Ez pedig propaganda.

Szabó Ferenc atya karrierizmussal vádolja Viganò érseket. Érsekek és püspökök szerint, akik személyesen ismerik, ez minden alapot nélkülöz (lásd: itt, itt, itt, és itt). Én nem ismerem, tehát lehet, hogy karrierista. De az hogy karrierizmusból állt volna elő egy érsek ilyen vádakkal a pápa ellen, körülbelül úgy hangzik, mint hogy »Szabó Ferenc a történtekről alázattal és az igazság előmozdításnak céljával írt«. Egyrészt mindkettő nagyon valószínűtlen, másrészt mindkettő lényegtelen. Karrerizmustól fűtött vádak a pápa ellen lehetnek igazak is, és Szabó Ferenc cikke lehet a motivációjától függetlenül jó is. Én csak ennek az utóbbinak tudok a végére járni, de a meglátásom az Szabó Ferenccel ellentétben, hogy karrierista érsekkként nem Ferenc pápát vádolnám meg szexuális zaklatók pártolásával.

Szabó Ferenc írása kissé összefüggéstelen is (vö. »Olvassák el alaposan …, és hozzák meg a maguk ítéletét«). Mindenesetre Viganò érseknek az az »öngólja« és állítólagos ellentmondásai, amelyeket a jezsuita igyekszik bemutatni, olyan látványosan elmaradnak a sok »karrieristázás« és egyéb hangulatfokozók ellenére is, hogy ez csak azt nem zavarja, akit nem is érdekel, hogy nem érti a szöveget.”