A buzik

„Ahogy sorra ismertem meg személyesen a melegeket, láttam végre, hogy ugyanolyanok, mint én. Pont ugyanarra vágynak: szeretetre, szerelemre, családra, szabadságra. Lassan kezdtem felfogni, mit jelent nekik, hogy ennek töredékét sem kapják meg.

Egy barátnőm mélyen katolikus lakótársnője évek kínlódása alatt fogadta el magáról, hogy a lányokat szereti. Ő a kínlódásával lett hiteles. 

Végül egy közeli barátnő coming outja döbbentett rá, hány év küzdelem kell egy el nem fogadó társadalomban, konzervatív családban felnövő embernek, hogy vállalja a normától eltérő szexuális orientációt. Láttam a küzdelmeit, hogy elfogadtassa és elfogadja magát. Miatta van, hogy nemcsak tolerálom a melegeket, de kiállok mellettük. Ha valaki bántóan beszél róluk, az én mélyen hívő, szeretetteli és sebezhető barátnőmet bántja. És olyankor dühös leszek, mert látom, milyen küzdelmen van túl, hogy önmaga lehessen, és mennyire nehéz megvédenie magát még most is. Azt szeretném, ha szabadon mehetne majd kézen fogva a szerelmével. Ha házasságban élhetne azzal, akit szeret, ahogy én is. Ha lehetne gyereke. 

Ugyanezt szeretném a tanítványaimnak és a saját gyerekemnek. Hogy lehessenek félelem nélkül önmaguk. Hogy ne járjon nekik kevesebb, mint nekem azért, mert másnak születtek. Örülök, hogy a sulinkban a gyerekek szabadon beszélnek erről, és nem szégyellik a kortársak előtt vállalni a vonzalmaikat. Senki nem szándékosan lesz meleg. Ki menne jószántából a nehezebb úton. Kisebbségben lenni, kilógni a többiek közül akkor is nehéz, ha elfogadnak. Ne nehezítsük meg még jobban jogi korlátozásokkal. Csak ennyi kell. Legyen egy barátod, akiről nem tudod, hogy meleg, szeresd meg, és rajta keresztül szolidáris leszel a melegekkel. ”