Arányos felelősséget vállaltam

2018. december 03. 13:31

Az egyik legnagyszerűbb dolog volt az életemben, hogy az elmúlt kilenc évben szolgálhattam Hazámat.

2018. december 03. 13:31
Szávay István
Facebook

„Amikor lemondtam parlamenti tisztségeimről, arányos felelősséget vállaltam mindazért, ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott. Azzal együtt is, hogy a magyar közéletben számos, ennél súlyosabb morális és korrupciós botránynak nem volt a legcsekélyebb következménye sem. Mi azonban ebben sem mérhetjük magunkat a XX. század levitézlett pártjaihoz.

Egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is.

Az egyik legfontosabb és legnagyszerűbb dolog volt az életemben, hogy az elmúlt kilenc évben így szolgálhattam Hazámat. A továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzdök majd, de már nem képviselőként. A mandátumomat pedig vissza szeretném adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkaptam, és akik felé hálával tartozom az elmúlt másfél évtizedért.

Biztos vagyok benne, hogy az a munka, amelyet az elszakított területeinken élő magyarság megmaradásáért és gyarapodásáért végeztem, és amelyet gyermekkoromtól fogva szívügyemnek tekintek, szakmailag a továbbiakban is megfelelő módon és méltóképpen képviseltetve lesz a Jobbik frakciójában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2018. december 03. 21:25
Csak a Jobbik alkalmas a Fidesz pártállam leváltására.Mondod ezt a magatok 12%-ával.Politikai jövendőmondónak mindenesetre ne menj!
ThunderDan
2018. december 03. 21:16
Akinek egy miliméternyi gerince is volt, az már a választás előtt otthagyta a Vona-pártot (tehát Volner és társai nem tartoznak ebbe a körbe - Gaudi, Morvai stb. igen). Szávay végtelen szervilizmusa különösen röhejes...
Sulammit
2018. december 03. 20:10
Ha vállaltad volna, eszedbe sem jutott volna, hogy valaha is beüljél a parlamentbe.
hátakkor
2018. december 03. 18:32
"Az egyik legnagyszerűbb dolog volt az életemben, hogy az elmúlt kilenc évben szolgálhattam Hazámat." Nem nagyon látszott nyoma, hatása..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!