Akad még egy zavarba ejtő részlet

2019. február 06. 10:55

Miért kér bocsánatot a független alapítvány elnöke kijelentése miatt a kormánypárt frakcióvezetője????

2019. február 06. 10:55
Hont András
Hont András
Facebook

„Ebben, az egész Varga-sztoriban akad még egy zavarba ejtő részlet. Van ugyebár a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, amelyet nagyon független üzletemberek hoztak létre, és célja „a nyomtatott sajtó, rádió, tv, online felületeinek értékteremtő valamint a magyar nemzeti öntudat erősödését szolgáló tevékenységét elősegíteni”, „különösen a magyar helyi (megyei, városi, lokális) sajtó támogatása, a helyi közösségek minél teljesebb értékű tájékoztatása érdekében”.

A kormány ez alapján nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította a konglomerátumot, mondván, hogy ez közérdek.

A kormány részéről – Kovács Zoltán tolmácsolásában – ugyanakkor az is elhangzott, hogy a kormányinfóra azért nem engedtek be bizonyos lapokat és adókat, mert párthoz kötődő médiát nem hívnak. Az eseményen viszont ott volt több, az alapítványhoz tartozó orgánum is, tehát az alapítvány nem pártmédia. Akkor viszont miért szégyelli magát, és miért kér bocsánatot a független alapítvány elnöke kijelentése miatt a kormánypárt frakcióvezetője????”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. február 07. 13:21
"Akad még egy zavarba ejtő részlet" Elmezavarba? :))))
makapaka2
2019. február 07. 10:55
Hazug firkász ez a Tóta.
Lotti
2019. február 06. 21:09
A kérdés álságos. De jogos. És mi a lehetséges válasz , kedves Fidesz-hívők ?
syphax
2019. február 06. 21:00
Bauej-jel az a legnagyobb baj, hogy VAN. Ehhez képest az, hogy szadeszos már szinte lényegtelen. Hogy zsidó az meg a kutyákat se "éjdekli"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!