Kényes egyensúly

2019. július 25. 07:29

Magyarország az észszerűség oldalán állva egyszerre tartja fontosnak a Föld jövőjét és Európa versenyképességét.

2019. július 25. 07:29
Jámbor Gyula
Magyar Nemzet

„Mint ismert, Brüsszel úgy döntött, hogy egy évtized alatt harmadával kell csökkenteni az átlagos szén-dioxid-kibocsátást a személyautók esetében, amit szakértők szerint csak elektromos autókkal lehet teljesíteni. Ennek a folyamatnak olyan kimenetele is lehet, hogy az európai autógyárak, amelyek évtizedek alatt jelentős technoló­giai fölényre tettek szert az amerikai és ázsiai gyártókkal szemben, elveszítik versenyelőnyüket. Az unió vezetésének és a kormányoknak úgy kell egyensúlyozniuk ebben a kiélezett helyzetben, hogy a környezetvédelmi követelményeknek is megfeleljenek és az iparág versenyképessége is megmaradjon.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi beruházásának a bejelentésén úgy fogalmazott, hogy a karbonsemlegesség 2050-re csak akkor vállalható, ha látszanak az ehhez szükséges fejlesztések pénzügyi eszközei is. Magyarország az észszerűség oldalán állva egyszerre tartja fontosnak a Föld jövőjét és Európa versenyképességét, ezért olyan gazdaságpolitikát támogat uniós szinten, amely sem a környezetet, sem a kontinens iparát nem teszi tönkre.

Az európai járműipar jövője a magyar gazdaság fejlődése szempontjából is meghatározó, hiszen a leginnovatívabb, legmagasabb minőséget kínáló márkák gyárai itt vannak hazánkban, és működésükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a nemzeti össztermék alakulásához. A KSH adatai szerint az ipari termelés legfontosabb mozgatója a járműgyártás, amely a feldolgozóipar termelésének 28, exportjának 35, hazai eladásainak 9,2 százalékát tette ki tavaly. Teljesítményének mintegy felét a közúti gépjárművek gyártása adja. Az ágazatban előállított termelési érték nyolc év alatt több mint a duplájára nőtt, 2010-ben 4000 milliárd forintot, 2018-ban 8500 milliárd forintot tett ki, a termelés 91 százaléka exportra megy.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2019. július 25. 09:30
.... höhöhö.... zsenik országa vagyunk! "....itt él Horváth László, akinek a cége csak tavaly 265 millió forint profitot termelt, amelyből 150 millió forintot ki is vett. Az a Horváth László, aki tulajdonképpen már-már nagyobb üzleti zseni, mint maga Mészáros Lőrinc, erre utal legalábbis, hogy a Magno Studio Kft.-t 2015 végén alapította meg, a vállalkozás pedig már működése első teljes évében 2,5 milliárd forint bevételt ért el, a második és harmadik év pedig még ennél is több pénzt hozott (7, illetve 14 milliárd forintot). A megalakulás óta termelt tiszta profit hasonló utat járt be, mára már összesen a félmilliárdot közelíti, egészen pontosan 426 millió forintról van szó. Kis lépés ez egy cégnek, nagy ugrás egyetlen embernek." https://hvg.hu/gazdasag/20190725_magno_studio_fitbalance_rogan_cecilia
balbako_
2019. július 25. 07:39
Ráadásul akik habzó pofával követelik a 2050-es szintet, azok éppen nem tartják be a mostani 2030-ig szerződésben rögzített értékeket sem. Mi betartjuk. Tehát minden előírásnak vannak feltételei is és Magyarország éppen a teljesíthetőség miatt az anyagi feltételeiket is biztosítani kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!